A Dobó és az Árpád-házi nyerte a stafétát, Bánhidy László a fiatalok nyelvén beszélt
Kultúra
2015. okt. 6.

<p>Az aradi vértanúkra emlékezett Esztergom, az ifjúság végigfutotta a várost, az alpolgármester pedig október hatodika üzenetét tolmácsolta a fiataloknak.</p>

Az Arany János Iskola diákjainak műsorával és Bánhidy László beszédével emlékezett Esztergom a szabadságharc mártírjaira. Az alpolgármester 1848 üzenetét elevenítette fel a fiataloknak, többek között emlékeztette a résztvevőket őseik teljesítményére, akik egy korszerű, új és szabad Magyarországon akartak élni, ezért pedig elmentek a végsőkig is, és életüket kockáztatva fegyvert ragadtak a császár ellen. Tetteik minduntalan példát mutatnak nekünk a nehéz időkben - zárta beszédét az alpolgármester.

 

A műsor zárásaként átadták a stafétafutás győzteseinek kijáró kupát, majd a résztvevők közösen megkoszorúzták az obeliszket. 18 órától pedig ünnepi hangversenyt rendeznek a bazilikában.

 

További képekért kattintsanak IDE.

 

 

Leány csapatok helyezései: 

1. Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola 

2. Dobó Katalin Gimnázium 

3. Szent Imre Gimnázium és Szakközépiskola 

4. Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 

 

Fiú csapatok helyezései: 

1. Dobó Katalin Gimnázium 

2. Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola 

3. Szent Imre Gimnázium és Szakközépiskola 

4. Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola 

5. Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 

6. Kolping Katolikus Szakképző Iskola 

7. Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium

(forrás)