Tizenévesek vertek tizenévest Dorogon
Bulvár
2015. szept. 23.

<p><span>A gyanúsítottak veréssel torolták meg a sértett folyamatos hazugságait.</span></p>

Órákon belül elfogták a dorogi rendőrök azt a három helybélit, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. szeptember 22-én hajnalban bántalmaztak egy dorogi fiatalembert. A 19 éves sértett délután tett feljelentést a rendőrségen, a nyomozók pedig még aznap csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki két 18 éves és egy 19 éves dorogi fiatalt. Volt közöttük, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, de volt, aki beismerte és elmondta, hogy a sértett folyamatos hazugságait torolták meg a bántalmazással.

 

A gyanúsítottak egyébként nem voltak ismeretlenek a nyomozók előtt. Korábban már több büntetőeljárást folytatott ellenük a rendőrség és egyiküket, a fenti mellett, további két lopás vétség elkövetésével gyanúsították meg a rendőrök. A gyanú szerint a 18 éves R. Sz. 2015. szeptember 3-án egy dorogi földszinti lakásból eltulajdonított egy ülőgarnitúrát és egy asztalt, egy másik teraszáról pedig pihenőpadokat. A bútorokat a rendőrök a fiatalkorúnál tartott házkutatáson megtalálták és elfoglalták. T. J.-t, T. Z.-t és R. Sz.-t a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

 

police.hu

(forrás)