Jelentős mértékben korszerűsödött a gyermekotthon
Gazdaság
2015. szept. 18.

<p>144,5 millió forintból készült el a főként a fenntartási költségek csökkentését célzó épületfejlesztés, mely az esztergomi Emberi Erőforrások Minisztériuma Gyermekvédelmi Szolgáltató Központ, Gyermekotthon, Általános iskola és Szakiskolában valósult meg. A Budai Nagy Antal úton lévő intézmény szeptember 18-án tartotta projektzáró ünnepségét, melynek során az érintett szakminisztériumi és szakmai vezetők mellett a város és az egyház vezetői, képviselői is jelen voltak.</p>

A projektzáró ünnepségen felszólalt Romanek Etelka, Esztergom polgármestere, aki köszöntőjében egyebek között rámutatott, hogy Esztergom egy olyan iskolaváros, melyben számos óvoda, általános iskola, középiskola és főiskola mellett olyan speciális feladatokat ellátó intézmények büszkeségre okot adó módon öregbítik a város hírnevét, mint a Gyermekvédelmi Szolgáltató Központ, Gyermekotthon, Általános iskola és Szakiskola. Ugyancsak köszöntőt mondott Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, aki egyebek mellett rámutatott, hogy a most zárult projekt révén még korszerűbb lehetett az esztergomi intézmény, ami a magas szakmai színvonal egyik feltétele.

 

Az intézmény történetéről, az abban folyó oktatási, nevelési munkáról Kanizsai Miklós szakmai igazgató beszélt, így többek között szólt az 1952-ben létrehozott intézmény számos időszakáról, az egyes periódusokban elfoglalt szakmai szerepéről, illetve magáról a mostani korszakról is. Az igazgató tájékoztatásából kiderült, hogy az állami és európai uniós támogatásból összeadódott 144,5 millió forint pályázati pénzből a gyermekotthon nyílászáróinak cseréjét, az épület tetejének teljes, mintegy 3800 négyzetméteren való hőszigetelését, az intézmény külső- és belső akadálymentesítését és parkoló kiépítést valósítottak meg, valamint híradástechnikai és számítástechnikai eszközöket szereztek be az intézményben lakók számára.

A projektzárón magas színvonalú és felejthetetlen élményt adó zenés és lírai produkcióval állt az ünnepség résztvevői elé az intézmény növendékeinek egy csoportja.

 

Az eseményen Pokríva László, a Szent Anna (Kerek-) templom plébánosa rövid áhítatot követően megáldotta az épületet.

Az ünnepség zárásaként a résztvevők bejáráson tekintették meg az intézmény teljes külső- és belső tereit, helyiségeit, a felújítás révén korszerűsödött épületrészeit, így például a tantermeket, a háló- és nappali szobákat, az egészségügyi blokkot, a számítástechnikai helyiséget, a könyvtárat, a tornatermet, valamint az intézmény üvegházi kertészetét, röplabdapályával kiegészült nagy udvarát és az előadóteremként is funkcionáló étkezdéjét is.

(forrás)