A Szűzanya választott városának küldöttsége járt Esztergomban
Kultúra
2015. szept. 10.

<p><span>Szeptember 6-án érkezett Esztergomba a portugáliai Fatima település delegációja. Délelőtt a városunkkal ismerkedtek vendégeink, majd a városházán tettek látogatást.</span></p>

A delegáció vezetője Breuer Klára lisszaboni nagykövet asszony volt, s többen érkeztek a Portugál-Magyar Egyesület vezetői, valamint Fatima Önkormányzatának képviselői közül. A látogatás célja a két város közötti együttműködés előkészítése és a személyes kapcsolatfelvétel volt.

 

A portugáliai Fatima város még tavasszal jelezte, hogy szeretne testvérvárosi kapcsolatot létesíteni Esztergommal. Fatimában 1964-ben szentelték fel a Magyar Kálváriát, amely elsősorban az 1956-ban külföldre menekült honfitársaink adományaiból épült fel. A Magyar Kálvária és a Szent István-kápolna első 14 stációja Marek László magyar építész műve.


A 15. állomás, amelyet 1992. október 13-án, a fatimai jelenések 75. évfordulóján, a magyar nagykövet jelenlétében avattak fel, a lajosmizsei plébánia adományából épült, annak emlékére, hogy Magyarország felszabadult a kommunizmus alól. 


A keresztút útvonala megegyezik azzal, amelyet a kis pásztorok minden nap megtettek, amikor otthonukból, Aljustrelből a juhnyájat legelni vitték Cova da Iriába, ahol a jelenések történtek. A jelenések során egyre többen kísérték el a gyerekeket, annak reményében, hogy láthatják a Szűzanyát, és egy csodának is szemtanúi lehetnek, ami 1917. október 13-án meg is történt.

 

A szeptember 6-i találkozón megemlékeztünk Kondor Lajos atyáról is, aki 55 évig szolgált Fatimában, nagy szeretet és tisztelet övezte. Kondor Lajos atya szobrát pár hónapja Erdő Péter áldotta meg, dr. Áder János köztársasági elnök beszédét követően.

 

(Romanek Etelka/Facebook)

(forrás)