Elgázolt egy munkást a Ferences Gimnázium felújításánál, most fantomkép készült róla
Bulvár
2015. szept. 8.

<p><span>A tiltás ellenére hajtott be a forgalom elől elzárt területre a férfi még július végén. A rendőrség fantomkép alapján keresi a gázolót.</span></p>

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 11060/794/2015. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 30-án 11 óra 55 perckor ismeretlen személy közlekedett egy sötétkék színű, feltehetően Ford S-Max combi típusú személygépkocsival Esztergomban a Bottyán János útról a Főapát útra kanyarodva. A  gépkocsi vezetője a kereszteződéshez érve nem vette figyelembe, hogy az útszakaszt útfelújítási munkálatok miatt lezárták és behajtott oda. Az ott dolgozóknak félre kellett ugrani a jármű elől, azonban az egyik munkást a sofőr az autó elejével tolni kezdte. Az ismeretlen sofőr járművével beleakadt egy építkezési védőhálóba, amit Tát irányába elhajtva magával vonszolt. Az esetet a helyszín közelében lévő térfigyelő kamera rögzítette.

 

Forrás: police.hu

A Ford gépkocsi vezetőjéről grafika készült. A grafikán nem látható, hogy a gépkocsivezető homlokán a haj vonalában bőr elszíneződés látható.

 

 

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja azok jelentkezését, akik felsimerik a grafikán látható személyt, szemtanúi voltak a bűncselekménynek, illetve azzal kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek. A rendőrség az ingyenesen hívható „Telenfontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 34/517-777-es telefonszámon, vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén várja a bejelentéseket.

 

(police.hu)

(forrás)