Bánhidy László és a gyerekek átadták a Pór Antal téri pihenő- és játszóparkot
Kultúra
2015. szept. 2.

<p>A gyerekek kipróbálhatták a játékokat, miközben átadták a Pór Antal téri játszó- és pihenőparkot. </p>

Zsúfolásig megtelt a tér gyerekekkel, óvodások fogták közre Bánhidi László alpolgármestert, aki az esztergomiak erényeit hangsúlyozó ünnepi beszédével felavatta a megújult Pór Antal teret. Az alpolgármester kiemelte, különlegesen szép nap ez a város életében, az összefogás gyökereket eresztett, ez pedig érezteti hatását a mindennapokban is. Mint elmondta, idén több mint 170 millió forintot különítettek el játszótér-rekonstrukciókra, a Pór Antal téri rozsdarengetegre viszont már nem jutott volna ebből az összegből.

 

 

A „MegszépülAVárosom” kezdeményezés viszont lehetőséget kínált Esztergomnak egy újabb köztér rehabilitációjára. A szavazáson végül a város fölényes elsőséget szerzett, később az önkormányzat a Pór Antal tér megszépítése mellett döntött. A mai nap folyamán pedig végre felavatták a beruházást, a gyerekek pedig már az avató kezdetén birtokba vehették az új játszóteret.

 

 

 

 

A „MegszépülAVárosom” projekttel ugyanerre akartuk ösztönözni az embereket is, hogy mindenki figyeljen oda a tágabb lakókörnyezetére is, ne csak a saját otthonára, hisz a felelősségünk közös. A tavaly Veszprémben átadott fitnesz eszközök és a most Esztergomban átadott játszótéri eszközök ezt a gondolatiságot valósítják meg” – mondta el az átadással kapcsolatban Jagodics Rita, a Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. ügyvezető igazgatója, a projekt kitalálója és koordinátora.

 

(Romanek Etelka Facebook/Szeretgom)

 

(forrás)