Zsúfolásig telt a kultúrház Bajóton
Sport
2015. júl. 22.

<p style="text-align: left;">Ahol átvette kitüntetését Kiss-Rigó László püspök, <span>a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia alapítója, miközben elstartolt <span>a 9. Bajót-Gyula országos utánpótlás focitábor is! </span></span></p>

Fotó: kemoh.hu

 

2015. július 20-án egy nagyszabású megnyitóval kezdetét vette a 9. Bajót-Gyula Országos Utánpótlás labdarúgó edzőtábor. A bajóti kultúrház zsúfolásig megtelt érdeklődővel. Tóth Zoltán Bajót Község polgármesterének köszöntő szavait követően egy rendhagyó díjátadóra is sor került. A bajóti Képviselő-testület döntése nyomán Bajótért kitüntető címben részesült dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanád megyei püspök, a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia alapítója, az edzőtábor szervezésében idestova 10 éve nyújtott önzetlen segítségének elismeréséül. Az elismerést Popovics György a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke és a falu polgármestere adták át a díjazottnak.

 

A megyei közgyűlés elnöke köztudottan nagy focirajongó, az MLSZ megyei elnökségi tagjaként kevés szabadidejét is az utánpótlás focira áldozza, fia is futballozik. Örömteli, hogy idén is több résztvevő érkezett felvidékről, amit örömmel nyugtázott Berényi József, a Felvidéki Nagyszombat megye alelnöke is a megnyitón. Az eseményen részt vett dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője és Khéner László, az MLSZ Komárom-Esztergom megyei igazgatója is.

 

Az U15-ös korosztály részére szervezett, két helyszínen zajló labdarúgó edzőtábor a megye egyik hagyományosan nagy érdeklődéssel várt szabadidős rendezvényének számít, Bajóton kezdődik és a gyulai Grosics Gyula Katolikus labdarúgó Akadémián ér véget. Idén 30 fiatal gondolta úgy, hogy egy felejthetetlen hetet tölt el a két gyönyörű településen. Ebben az évben Komárom-Esztergom, Heves, Csongrád, Békés megyéből illetve Felvidékről érkeztek részvevők, akik a napi többszöri edzések mellett különféle szabadidős programokon, foglalkozásokon (pl. elsősegélynyújtó tanfolyam)  is részt vesznek, hogy aztán hétvégén már Gyulán a Grosics Akadémián nemzetközi felkészülési tornán, román és szerb csapatok ellen mérettessenek meg. 

 

A megnyitó végén Lisztes Krisztián a magyar válogatott, a Ferencváros, a VFB Stuttgart és Werder Bremen egykori kiválósága adott értékes útravalót a résztvevőknek, nevezessen, hogy szorgalommal, a foci iránti alázattal és kitartással a hozzá hasonló sikerek is elérhetők. Az első edzéseket látva mindenesetre már most megállapíthatjuk, hogy talentumokból nincsen hiány, így már csak a fiatalokon múlik, hogy hány Lisztes Krisztiánra lehetünk majd büszkék és örülhetünk a jövőben!


A szervezők meggyőződése, hogy a sport nemcsak edzettséget ad, hanem pallérozza is a lelket, tartást ad, ami a jövő generációja számára kiemelten fontos. A közösen átélt élmények közösségé kovácsolnak és erősítik a Kárpát-medencei magyarság nemzeti összetartozását is. Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező edzőtáborozók közel tíz éve öregbítik a Komárom-Esztergom megyei Bajót és a Békés megye Gyula hírnevét is. Az eseményt minden évben Bajót Község Önkormányzata és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat rendezi meg a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia szakmai támogatásával.

 

Az esemény célja elsősorban a sportolás, a szabadidő tartalmas eltöltése, a közösségi kapcsolatok ápolása, de az sem mellékes, hogy minden évben egyre több résztvevő tehetségére is felfigyelnek az Akadémia szakemberei. Az edzőtábor szervezését minden évben segíti a Ferencváros futballcsapata is. Tavaly Lipcsei Péter és Buzsáky Ákos fémjelezte az eseményt, idén pedig Lisztes Krisztián látogatott el Bajótra. Az ez évi edzőtábor fővédnöke dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke.

 

(kemoh.hu)

(forrás)