Kirepült a négy pilisi fekete gólyafióka
Környezetünk
2015. júl. 22.

<p>A Pilismaróti Erdészet területén négy fekete gólyafióka látott napvilágot, <span>akik meggyűrűzés után most elhagyták fészküket, és elindultak első felfedezőútjukra.</span></p>

A gólyaszülők 65-70 napos fiókanevelést követően engedték útjukra felcseperedett utódjaikat, azonban a szakemberek gondoskodtak arról, hogy ne tűnjenek el végleg szem elől, miként arról is, hogy kirepülésük tudományos eredményekkel is szolgáljon: a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival közösen, már nyár elején meggyűrűzték a fiókákat. A fiatal fekete gólyák a gyűrűzés során egyedi azonosítót kaptak, amelyek a megjelölt egyedek későbbi beazonosítását, illetve – lévén a fekete gólyák vonuló madarak – a vonulás nyomon követhetőségét szolgálják. A madárgyűrűzés nagy múltra visszatekintő kutatási módszer, amellyel nem csak egyes madarak viselkedéséről és életútjáról kaphatunk pontosabb képet, hanem a szezonális vonulási útvonalak megismerése révén egy komplex, globális madártérkép is kirajzolódhat előttünk.

 

Az Európában fészkelő fekete gólyák – így a Pilis lakói is – Afrikában töltik a telet, vagyis hatalmas és megerőltető út áll még előttük. Az általánosan megfigyelt vonulási „koreográfia” szerint augusztus tájékán rendeződnek csapatokba, és általában október elején tűnnek el teljesen a magyarországi, főleg vizes táplálkozóhelyekről, ahol a vonulás megkezdése előtt kis és nagy kócsagokkal, valamint szürke és kanalas gémekkel összeverődve halásznak, majd a Boszporuszon vagy a Gibraltári-szoroson keresztül hagyják el kontinensünket. Érdekesség, hogy a fekete gólyák eltérő korcsoportjai egymással nem keveredő csapatokban vonulnak.

 

 

A fekete gólyák visszatérő vendégnek számítanak a Pilisben, ami rendkívül pozitív visszaigazolás a térségben folyó természetközelierdőgazdálkodás helyességére vonatkozóan, hiszen ennek a fokozottan védett fajnak különösen változatos flórájú és faunájú, sok természeti értéket hordozó erdőrészletre van szüksége a fészkeléshez. Reméljük, hogy a szülőkön kívül a most kirepült fiókák is visszatérnek, és a madárgyűrűiknek köszönhetően sok érdekes információt megtudhatunk róluk.

 

A Pilisi Parkerdő Zrt. heti túraajánlója: kirándulás a Pilismaróti Erdészet területén

 

A Pilismaróti Erdészet által kezelt területen számos kirándulóhely található, melyek közül Dobogókő térsége és a Rám-szakadék a leglátogatottabbak. A legnépszerűbb kirándulóhelyeket érintve a térségben a Rám-szakadék és a Vadálló-kövek környékét bemutató tanösvényen is végigmehetnek az érdeklődők. A természetjárók által közkedvelt úti célnak számít még a Prédikálószék és a Vadálló-kövek, vagy a 451 méter magas Hirsch-orom. (Ha Pilismarótról közelítjük meg az ormot, a festői Miklós-deák-völgyet is útba ejthetjük.)

 

Az Esztergom közelében fekvő Vaskapu-hegy csúcsán turistaház is várja az arra járókat, melynek teraszáról gyönyörű panoráma nyílik a városra. A környékbeli szálláshelyeket, a komfortos Hoffmann Vadászházat, a Fekete-hegyi Berda József Kulcsosházat vagy a nomád jellegű sátorozó helyet, a Fáry-kutat is sokan veszik igénybe.

 

A Hoffmann Vadászháznál továbbá egy nyolc állomásból álló, erdőismereti tanösvény is található. (Megközelítése: a Két-bükkfa nyeregtől a zöld, majd zöld négyzet jelzésen, a Szakó-nyereg irányából pedig a zöld kereszt jelzésen.)

 

Pilisi Parkerdő Zrt.

(forrás)