Párkány idegenforgalmának fellendítése a cél
Gazdaság
2015. júl. 1.

<p>Komárom regionális idegenforgalmi szervezetet, divatos szóval turisztikai desztinációs menedzsmentet (TDM) hozna létre, a kezdeményezéshez csatlakozna Párkány is. Az új városvezetés nyitott az együttműködésre.</p>

A komáromi képviselő-testület egy regionális idegenforgalmi szervezet létrehozását célzó szándéknyilatkozatot hagyott jóvá legutóbbi ülésén, mint kiderült, záros határidőn belül parnert kell találniuk, hogy teljesíthessék a társulás megalapításának kritériumait. Egy TDM létrehozásához minimum 5 település és két vállalkozói szubjektum szükséges, továbbá legkevesebb 50 ezer vendégéjszakát kell felmutatni évente.

 

Az ülésen elhangzott, Komáromban csupán 20 ezer vendégéjszaka körül mozog az éves forgalom, ezért felmerült, hogy Párkányt kellene bevonni a szervezetbe, ahol évente 220 ezer vendégéjszakát töltenek a turisták. Korábban Jan Oravec, Párkány volt polgármestere mereven elzárkózott az együttműködéstől, az új városvezetés viszont pozitívan áll a kezdeményezéshez.

 

A teljes cikk az Új Szó internetes oldalán olvasható.

(forrás)