Esztergomnak is kijut a jóból, elfogadták a Nemzeti Várprogramot
Kultúra
2015. jún. 30.

<p>Elfogadták a Nemzeti Várprogramot<span>, amelynek keretében országszerte 31 vár teljes vagy részleges felújítása történik meg a következő években - jelentette be L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden Budapesten.</span></p>

A 25 milliárd forint összköltségvetésű program fő célja a tartósan állami tulajdonú műemléki állomány fejlesztése, valamint a természeti és kulturális örökség védelme. "Azért is fontos ez a program, mert a magyar műemlékállomány olyan részéhez fogunk hozzányúlni, amelynek felújításával, funkciói újragondolásával kapcsolatos átfogó program az elmúlt években nem létezett" - hangsúlyozta L. Simon László. A program keretében 31 kulturális és természeti örökségi helyszín újulhat meg, ezen belül 17 helyszínen komplex fejlesztés valósul meg a 2015-2020 közötti időszakban.

 

Az esztergomi várat a harmadik ütemben említik, ebben a fázisban mintegy 8,5 milliárd forint jut 14 vár rekonstrukciójára. Ónod, Sirok, Esztergom, Nógrád, Szigliget és Hollókő várainál, valamint a regéci várnál, a sárospataki Rákóczi-várnál, a szögligeti Szádvárnál, Drégelypalánkon Drégely váránál, a kereki Fejérkő váránál, a sárvári Nádasdy-várnál, a döbröntei Szarvaskő váránál, továbbá Gyulakeszin Csobánc váránál valósulnak meg állagmegóvási, rekonstrukciós, illetve turisztikai fejlesztési munkálatok.

 

A Vármúzeumban az idei évben zárultak a felújítási munkálatok, a kiállítótér újabb négyzetméterekkel gyarapodott, miközben modern köntösbe bújtatták a múzeum többi helyiségét is. A korábbi évek megújulásról ITT és ITT olvashatnak bővebben.

 

(MTI/Szeretgom)

(forrás)