Bevásárlókocsit loptak a fiatalok az éj leple alatt
Bulvár
2015. jún. 1.

<p><span>A két esztergomi férfi a gyanú szerint veszélyeztette a közúti közlekedés biztonságát.</span></p>

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 11060/214/2015. bűnügyi számon eljárást folytat a 18 éves K. Balázs és a 21 éves N. Dániel ellen. A gyanú szerint a két esztergomi férfi 2015. március 1-jén 0 óra és 01 óra közötti időben egy esztergomi bevásárlóközpont pakolójából eltulajdonított egy bevásárlókocsit, valamint két reklámtáblát, amely az üzlet oldalára volt kihelyezve.  A gyanúsítottak a bevásárlóközpont közelében három, patkolóhelyet jelző vas rudat és egy furnér lemez táblát is elloptak, amiket a rendőrök a tettesek elfogását követően megtaláltak a bevásárlókocsiban. K. Balázs és N. Dániel a gyanú szerint a Mátyás király utcában karókat és oszlopokat húzott ki a földből, majd azokat az úttestre dobálták, ezzel veszélyeztetve a közúti közlekedés biztonságát.

 

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja azok jelentkezését, akik szemtanúi voltak a bűncselekménynek, illetve azzal kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek. A rendőrség az ingyenesen hívható „Telenfontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 34/517-777-es telefonszámon, vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén várja a bejelentéseket.

 

(police.hu)

(forrás)