A világjáró dorogi festő emlékére
Kultúra
2015. ápr. 23.

<p>Rauscher (Dorogi-Rauscher) György dorogi születésű festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás április 29-én a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában.</p>

Rauscher György 1902-ben Dorogon született. Édesapja dr. Rauscher Zsigmond Dorog község bányaorvosa volt. Rauscher György alig egy éves volt, amikor családja Komáromba költözött. Művészként jó néhány képét „Dorogi-Rauscher György”-ként írta alá, számon tartva ezzel szülőhelyét.

 

A rajzolás, festés alapjait a komáromi Bencés Gimnázium tanulójaként tanárától, Harmos Károlytól tanulta. A műtermi munka mellett a plein-air festésmódot nyaranta Komáromi Katz Endre festőművésztől sajátította el. A gimnáziumi érettségi után tanulmányainak első állomása az 1920-as tanévben a bécsi „Akadamie der Bildenden Künste” főiskola. Bécsből hazatérve a Képzőművészeti Főiskola növendéke lett, 1921-23 között Réti István sikeres tanítványa. Budapesti tanulmányai után 1923-ban az olasz Riviérára, majd később Párizsba utazott. 1926-27-ben Budapesten, 1928-30 között pedig Berlinben élt, ahol a Scherl kiadó számára dolgozott. Megnyerte a Sport im Bild címlap-pályázatát, melynek eredményeként a kiadvány állandó illusztrátora lett.

 

1930-ban Párizsból lappangó betegséggel tért haza, majd rövid tátrai kezelés után 1930-ban Rév-Komáromban hunyt el. Szülővárosa, Dorog képviselő-testülete 2002. január 1-jén megalapította a Rauscher György-díjat, amelyet minden évben egy a város művészeti életében kimagasló jelentőségű teljesítményt kifejtő alkotónak ítélnek oda.

 

A tárlat az ismert esztergomi műgyűjtő, dr. Zsembery Dezső kezdeményezésére, Brassai Gabriella festőművész közreműködésével jött létre, megvalósulását Esztergom és Dorog város önkormányzata támogatta. A kiállításhoz a komáromi Klapka György Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum kölcsönzött alkotásokat.

 

A kiállítást 2015. április 29-án, szerdán 17 órakor Wehner Tibor Munkácsy-díjas művészettörténész nyitja meg. Az érdeklődők a tárlatot június 9-ig tekinthetik meg, kedd kivételével minden nap 10-16 óra között a Duna Múzeumban.

(forrás)