Idősektől csaltak ki pénzt az álunokák
Bulvár
2015. ápr. 7.

<p><span>Az Esztergomi Rendőrkapitányság több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja az álunokákat.</span></p>

Több rendbeli csalás bűntett és annak kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság a 28 éves H. Krisztián és a 26 éves H. Kálmán ellen. Az Esztergomban élő gyanúsítottak hónapokon át csaltak ki pénzt idősektől elsősorban Komárom-Esztergom megyében.

 

H. Krisztián és H. Kálmán minden esetben ugyanazzal a szöveggel telefonált a sértetteknek. Unokájuknak adták ki magukat és azt állították, bajba kerültek. Az idősektől pénzt kértek, több esetben kaptak is. 2014. május 17-én egy pilisi nénit hívtak fel telefonon a bevált történettel. Ő volt a tizenkettedik a faluban abból a harmincból, akiknél próbálkoztak. 200.000 forintot kértek tőle, de a sértett nem adott egy fillért sem. Ekkor fogták el őket az esztergomi nyomozók.

 

H. Kálmánt lopás vétség elkövetésével is gyanúsítja az Esztergomi Rendőrkapitányság. A rendőrség gyanúja szerint a férfi 2014. március 26-án besurrant egy esztergomi lakásba és onnan eltulajdonított egy laptopot, valamint egy mobiltelefont.  A számítógépet a férfinál tartott házkutatáskor megtalálták a rendőrök.

 

Az Esztergomi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben folytatott büntetőeljárásokat lezárta és 2015. április 3-án vádemelési javaslattal megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 

Forrás: police.hu

(forrás)