Balesetmegelőzési nap Esztergomban
Bulvár
2015. márc. 23.

<p>Elméleti és gyakorlati feladatok segítségével mutatták be a rendőrök a közlekedés árnyoldalait a Rugby Clubban tartott eseményen.</p>

A láthatóság-észlelhetőség biztosításával, a kiszámíthatósággal, a megfelelő védőruházat viselésével és a KRESZ előírásainak betartásával sok baleset elkerülhető lenne, vagy a baleset bekövetkezésekor a sérülés súlyossága lenne enyhébb. Erre figyelmeztettek a rendőrök a 2015. március 21-én az Esztergomi Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett napon. Az egyenruhások elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül segítettek feleleveníteni a résztvevők tudását, miközben a mentősök az elsősegély nyújtás alapjait mutatták be a megjelenteknek. A rendezvényen előkerültek az úgynevezett részegszemüvegek, melyek segítségével a résztvevők megtapasztalhatták, milyen hatással van a szervezetre és a mozgáskoordinációra az alkohol és más bódító hatású szerek.  

 

A motorosokat, kerékpárosok testi épségét védő felszerelések közül is többet kipróbálhattak a megjelentek. A napjainkban uniós szinten is elfogadott szakértői álláspont szerint egy motorkerékpáros halálozási kockázata átlagosan 18-szor(!) nagyobb, mint egy személygépkocsi vezetőnek. Ennek számos oka van. A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. A motorosok emellett kevésbé észlelhetők, mint a nagyobb méretű járművek.

 

 

Az egyéni biztonság egyik legalapvetőbb módja, hogy a motorkerékpár vezetője és utasa mindig viselje a bukósisakot. Nem létezik olyan rövid távolság, mely indokolhatná ennek mellőzését. Hazánkban a ”nagymotorokat” vezetők általában viselik a fejvédőt, a segédmotor-kerékpárral közlekedők azonban gyakran hanyagolják a hordását. A kerékpáros fejvédő használata kerékpározás közben mindenképpen ajánlott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A sisak védi viselője fejét, hiszen elnyeli az esetleges baleset, illetve ütközés során keletkező energia jelentős részét. A balesetek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpáros tragédiák többsége azért következik be, mert elütés következtében a kerékpáros feje nagy erővel ütközik járműnek, vagy az úttestnek. Ez esetben a fejvédő hatásos védelmet nyújthat.

 

A gyalogosok is fokozott figyelmet érdemelnek, bizonyos esetekben áthaladásukat segíteni kell. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladókra, valamint a sokszor figyelmetlenül az úttestre lépőkre.

 

Komárom-Esztergom megyében a passzív biztonsági eszközök használatát fokozottan ellenőrzik a rendőrök és folyamatos sebességellenőrzésre is számíthatnak a járművezetők a megye teljes területén. Az egyenruhások az ellenőrzések alkalmával minden esetben felhívják a járművezetők figyelmét, hogy közlekedésük során tartsanak kellő oldaltávolságot, ha motorost, kerékpárost kerülnek ki és lassítsanak, ha a közelükbe érnek.

 

Forrás: police.hu

(forrás)