Országos kispaptalálkozó Péliföldszentkereszten és Bajnán
Egyház
2015. márc. 17.

<p>A magyarországi papnövendékek és elöljáróik hagyományos évi zarándoklaton vettek részt a Komárom-Esztergom megyei Péliföldszentkereszten és Bajnán március 13–14-én. </p>

A szemináriumok országos találkozóján, melyet idén az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet szervezett, több mint kétszáz papnövendék vett részt, akik az egyház fiatalos, lendületes arcáról tettek tanúságot.

 

Frankó Tamás, az esztergomi szeminárium prefektusa a Magyar Kurír kérdésére válaszolva elmondta: ebben az évben az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet volt a kispapok találkozójának vendéglátója. Hat éve, a papság 2009-ben meghirdetett éve óta, minden évben összegyűlik az országban tanuló összes kispap, hogy együtt imádkozzanak, gondolkodjanak.

 

Idén kibővítettük az általában egynapos programot. Pénteken találkoztunk Péliföldszentkereszten. Először keresztutat jártunk, imádkoztunk. Az estét beszélgetéssel, forraltborral, tábortűzzel töltöttük. Szombaton a papnövendékek elmélkedéssel egybekötött zarándokutat jártak, csoportokban beszélgettek. Az elöljárók pedig éves értekezletet tartottak Esztergomban, hogy a papnevelés aktuális kérdéseiről beszélgessenek – fűzte hozzá a prefektus.

 

Teljes cikk a Magyar Kurír oldalán olvasható.

 

Fotó: Lambert Attila

Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír

(forrás)