Magyar György tiszteletére rendeztek kupát
Sport
2015. jan. 5.

<p style="text-align: justify;">Az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok utolsó rendezvénye minden évben a páros lábtenisz kupa. Idén december 29-én és 30-án rendezték meg a tornát. A résztvevők két kategóriában indulhattak, a 120 év felettiek küzdelmében dr. Magyar György is erősítette a mezőnyt társával, Osvald Zsolttal.</p>

120 év feletti (a páros összéletkora) kategóriában 8 páros nevezett be, akiket a szervezők 2 x 4-es csoportba sorsoltak. A csoportküzdelmek után a csoportmásodikok vívták a bronzmérkőzést, a csoportelsők pedig a döntőt. Így került sor a párkányi illetőségű Erdős – Tóth és az esztergomi Dr. Magyar – Osvald párosok bronzmérkőzésére, amit 2 – 0-ra az esztergomiak nyertek és szerezték meg a harmadik helyet.

 

A döntőbe – úgy mint tavaly – a Balassagyarmati Lábteniszklub két párosa került, akik egész nap nagyszerű teljesítményt nyújtottak, és ezen a szinten nyugodtan kijelenthetjük, profi szintet képviselnek. Végül az elsőséget a Gaál Endre – Hoffer Miklós páros szerezte meg.

 

Utána kezdődött a fiatalabb kategória, a 120 év alatti. 12 páros nevezett be, akiket 3 x 4-es csoportba sorsoltak a szervezők. A csoportküzdelmek után 2 – 2 csapat jutott tovább, tehát összesen hat. A selejtezők során nagy meglepetés nem született, az esélyesebb csapatok jutottak a hatos döntőbe.

 

 

A döntő napja sorsolással kezdődött, a 6 csapatot 2 x 3-as csoportba sorsolták be. Így került egy csoportba a tavalyi döntő két párosa, az esztergomi Osvald – Kovács és a verőcei illetőségű Csósza – Kurucz páros. Végül nagy csatában, 2 – 1-re nyertek a verőceiek, így a tavalyi győztes Osvald – Kovács páros már csak a 3. helyért játszhatott. A másik csoportban az esztergomi Dobsik – Vodicska páros végzett az élen és jutott a döntőbe.

 

A harmadik helyért az Osvald – Kovács páros magabiztosan verte a Tarjáni – Varga alakulatot és szerezte meg a nekik csalódást jelentő 3. helyet. A döntőben a valamivel esélyesebb verőcei páros 2– 0-ra verte az utóbbi időben sokat fejlődő esztergomi Dobsik – Vodicska párost.

 

 

 

Végeredmény

 

120 év felett

 

1. Gaál Endre – Hoffer Miklós (Balassagyarmat)

2. Néveri András – Kiss László (Balassagyarmat)

3. Dr. Magyar György – Osvald Zsolt (Esztergom)

4. Tóth József – Erdős László (Párkány)

 

120 év alatt

 

1. Csósza Tamás – Kurucz Ferenc (Verőce)

2. Dobsik Tamás – Vodicska Ferenc (Esztergom)

3. Osvald Zsolt- Kovács István (Esztergom)

4. Varga László – Tarjáni Zoltán (Esztergom)

5. Besey Dániel – Válent Krisztián (Esztergom)

6. Bartha Mihály – Kiss Zoltán (Esztergom)

(forrás)