Április 3-án fogadta el a város képviselőtestülete Esztergom 2014-es költségvetését, melyet eleve olyan feltétellel tárgyaltatott meg a fideszes többséggel az előző polgármester, hogy a költségvetés alapján egy bizonyos összeghatárig egyedül, önálló polgármesteri hatáskörében dönthessen a kiadásokról. Tétényi ultimátuma sikeres volt, megkapta az 500 ezres költségkeretét, azzal a feltétellel, hogy minden testületi ülésen beszámol az ez alapján eszközölt kiadásokról.
Ezek a beszámolók azonban az elmúlt fél év során valószínűleg nem sajtónyilvánosan történtek meg, mivel sem a testületi ülések felvételein, sem a jegyzőkönyvekben erre utaló nyomokat nem találtunk. Ezért aztán élve az Átlátszó.hu KiMitTud szolgáltatásával október végén közérdekű adatkérést küldtünk a város önkormányzatának, amelyben a polgármesteri keret terhére kifizetett nettó 500 ezer forint alatti számlák listáját szerettük volna elkérni. Ehelyett megkaptuk az összes 500 ezer forint alatti kifizetés listáját április és október között, amiből a sok rezsiszámla miatt nem egészen triviális kiszűrni, hogy pontosan mely kifizetések is lehettek azok, amiket Tétényi Éva személyesen hagyott jóvá, mindenesetre a listát böngészve érdekes mintákra és eddig nem közkézen forgó információkra lelhet az érdeklődő városlakó a hivatal költési szokásainak tekintetében. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy lett egyre több az éppen nettó vagy bruttó 500 ezer forint alatti tétel:
- Egy esztergomi cég egy hét különbséggel kétszer is közel nettó 500 ezer forintért szállított ipari mészkövet az önkormányzatnak, összesen bruttó 1 250 000 forint értékben szeptember végén és október elején. Ha valaki tudja, hogy hova és minek -> írja le kommentként.
- Közel másfél millió forintért irtottak rágcsálókat a városban. A szolgáltató budapesti volt, a számlák között 50 ezertől 323 ezer forintig széles a skála. Valaki viszont az irtás szót kategorikusan mindenhol hosszú í-vel kezdte.

- Közbeszerzési tanácsadásra fél év alatt összesen 2 550 000 forintot költött a város, a szolgáltató szintén budapesti volt, és valóban voltak kiírt közbeszerzések, ami igazán felüdülés volt, mert 2013-ban például nem voltak.
- Apró érdekesség, de valakinek megérte május 10-én a solymári Auchanig elkocsikázni tiszítószereket és takarítási kellékeket vásárolni 7721 forintért. Nyilván más dolga lehetett és éppen arra járt, mert különben nincs az az akció aminél ez a művelet megérhette a városnak az útiköltséget.
- Szerszámokat viszont esztergomi cégnél szeret venni a városháza: a Dobogókői úton lévő Hajdú és Társa Kft-nél szerszámokra, gépjavításra, alkatrészekre 5,3 millió forintot költött el a város, ebből 3,5 milliót április 30-án 7 darab, gondosan 500 ezer forint alatti végösszegen tartott számlát bemutatva a bevásárlásról. Ennyi papírozás láttán az ember jogosan kezd el talán aggódni az esőerdőkért...
- Közel 1,5 millió forintot hagytunk ott a Kossuth Lajos utcai "vasboltban" is, szintén szerszámokra. Ezzel szemben a Praktikerben mindössze 87 ezer forintot költöttünk: tárgyaló székre, virágládára, földre és egy létrára.
- Lassan talán lesz 10 darab új ivókút a városban - erre negyedmillió forint előleget fizettünk még augusztusban és újabb negyedmilliót az elmúlt napokban.
- A Széchenyi téri sorompót áprilisban majdnem 200 ezer forintért javították meg és 180 ezer forintért 20 darab távirányítót is vett a város.
- A díszkivilágítások költségével mi most szembesültünk először: a szenttamási kápolna 11896 forint, a várhegy 128705 forint, a bazilika pedig 94574 forintba kerül havonta.
- Sok a rezsi. Csak az e-on cirka 280 darab áramszámlát küldött 7 millió forint fölötti értékben fél év alatt az önkormányzatnak az egyes ingatlanok és áramvételi helyek után: gyalogátkelőhelyek és térfigyelő kamerák, évek óta nem működő internetterminálok - a szolgáltató szorgalmasan számláz utánuk minden hónapban.
- A vízdij picit szolídabb, csak 85 számla jött 2,2 millió forint értékben. A működő közkutak ezen belül filléres tételek. Gázdíj okán 126 számla érkezett 3 millió forint értékben, de a vizsgált időszak lényegében tavasz és nyár volt. Ennek megfelelően a legmagasabb gázszámla áprilisban a Baross Gábor utca 3. számú épület után érkezett, 292 718 forint értékben.
- A kandeláberek ellopott ajtajainak műanyag pótlása összesen cirka másfél millió forintba került, ezt három darab 500 ezer alatti számlán fizettük ki három hónap alatt. A pótlást egy esztergomi-kertvárosi cég készítette.
- 263 800 forintot költött az önkormányzat tulajdoni lap másolatokra és Takarnet hozzáférésre. Ez csupán azért érdekes, mivel minden önkormányzat tárgyi illetékmentességgel fér hozzá elektronikusan a Takarnethez a közigazgatási ügyek, pályázatok előkészítése, hivatalos ügyek tekintetében, és csupán akkor kell fizetnie tulajdoni lap másolatokért, ha egyéb ügyei intézése miatt kér le földhivatali adatokat.
- Pusztuló értékeink pusztulásának elrejtésére is valahogy kevéssel 500 ezer alatti összegeket sikerült elkölteni: a Sándor palota elkerítésére 497 205 forintot fizettünk, a Fürdő szállóhoz 40 ezerért drótkerítést, 455 ezer forintért nyílászáró befedést rendeltünk.
- Augusztusban burkolati jeleket festett a városban a Magyar Közút (például a taxis drosztot a Lőrinc utcára) bruttó 518 ezer forintért - a beruházást a taxisok személyesen Váczy-Hübschl István kabinetfőnöknek köszönték meg.
- A MINDIGFA Bt.-nek kiszámlázott 499 ezer forint + ÁFA leírását olvasva sikerült majdnem lefejelnünk az asztalt: ennyi pénzért ugyanis "Rámpás bástyát" rendelt a város augusztusban... igen, akkor, amikor az évek óta rámpátlan Bástya áruház tulajdonosa végrehajtást kért az Önkormányzat ellen. Valaki valamit valahol lehet, hogy félreértett?
- Egy leányvári cég szeptember 18-án 460 ezer forint + ÁFA-ért vágott ki és "mentett meg" platánfákat, legalábbis a számla erről szólt. A Tahi faiskolától pedig 236 220 forintért vettünk októberben kettő azaz kettő darab platánfa csemetét, amit a főtérre ültettek el:

- A Raiffeisennek negyedévente fizetünk 440 ezer forintokat értékpapír számla vezetés után. Egy érdeklődő kérdést lehet, hogy megérne megtudni, hogy mit is takar pontosan ez a szolgáltatás ennyiért...
- Az óvodai homokozók homokjának cseréje valamilyen rejtélyes úton módon pontosan 499 500 Forint + ÁFA áron tudott megvalósulni. A Praktikerben ennyi pénzért kb. egy fél Kuckländer hegynyi homokot lehet összelapátolni.
- Ügyvédi irodával is van élő szerződése a városnak, a Szabó Ügyvédi iroda általában 342 500 forintot számlázott be jogi tevékenysége után minden hónapban. Ez az iroda - ha a Google nem hazudik - gyöngyösi (de valószinűbb, hogy dorogi, google fura szerzet). Meggyes idején főleg budapesti ügyvédi irodákkal állt szerződésben a város, ehhez képest eléggé üdítő, hogy a vidék is kaphatott egy esélyt a bizonyításra Tétényi Éva polgármestersége alatt. Valaki itt az irodában felvetette, hogy talán egyszer majd esztergomi ügyvédek is kaphatnak megbízást az esztergomi önkormányzattól, de ez szerintem science fiction kategória.
- Valahogy a zöldhulladék elszállítása is igen gyakran került 490 ezer forintba a városnak. Ezt a tevékenységet is főszabályként budapesti cég végezhette, hiába, ők a mesterei a zöldhulladék elszállításának.
Meggyesnek emlékeim szerint 8 millió forintig szabad keze volt a pénzköltésben: tele is voltunk 7 millió 999 ezer forint közeli számlákkal és szerződésekkel. Tétényinek 500 ezer forintos keret jutott, tele vagyunk 499 ezer forint és közeli számlákkal és szerződésekkel. Talán annyi lehet mindebből a tanulság, hogy mesterséges keretek húzogatása helyett szimplán nem kell megvárni, hogy fél évnyi adat összegyűljön, hasonló adatkéréseket akár havonta is be kell adni az Önkormányzathoz. De a legjobb az lenne, ha be sem kellene adni, mert publikusan egy kattintással elérhető lenne egy ilyen .pdf az esztergom.hu nyitólapján... hiszen a tökéletes átlátszóság a legjobb ellenszere a korrupciógyanús helyzetek kialakulásának.
-csj-
Bocsi,Te a cikk tartalmárol mit írtál?
Már sokszor leírtuk. Keress rá.
De segítek. 1 link. Még 1 link. A többit keresd meg magadtól.
Tévedsz! Nem oktattalak ki, csak kérdeztem valamit...amire persze válaszolni nem tudsz. Hogy számodra miből derült ki, hogy ki lehet -csj- nem tudom, de biztosíthatlak róla, hogy nem én vagyok.
Ami furcsa volt ,hogy egyből az volt a lényeg, hogy ki írhatta és nem az, hogy mit írt. Miért van ez?
Egyszer írná le nekem valaki,hogy hová költötte a város vezetése azt a bizonyos 26 milliárd forint hitelt.
Gondolom, a felsorolt kiadások többsége nem Tétényi Éva 500.000 Ft-os keretéből kerültek kifizetésre.
Biztosan volt olyan, amit a Fidesz többségű képviselő-testület szavazott meg. Pl. MINDIGFA Bt. megbízását.
Köztudott, hogy a Bt. tulajdonosa M. Úr elkötelezett Fideszes, anno Meggyes Tamástól is ő kapta meg az esztergomi játszóterek kivitelezését.
Volt egy kérdésem,mert nem tudtam ki az a -csj-,de most már világos,ennyi.
A kioktatás helyett leírhattad volna.
Kis foci előnye: nincs kitiltva senki sehonnan.
Kis pénz kis foci
Ne már Lucky , hogy ezzel a homokkal jössz föl! Nem tudjuk , hány óvodába , hány kocsi homokot vittek. Ráadásul azért az oviba nem úgy van, hogy " hozok a Dunáról egy utánfutó homokot" . Mert az fertőző, a gyerekek betegek lesznek tőle, a szülők meg eléggé mérgesek.... Meg ki az a piti alak aki pár kocsi homokért kockáztatna?
Körmöczi úr is itt jön a távirányítokkal...Honnan tetszik tudni, hogy tuti 100%-os a túlszámlázás? Tudja pontosan, hogy mit rendeltek ezért az összegért vagy csak úgy hasra csapott, azt had szóljon?! Itt meg pár tízezer forintért kockáztatott volna valaki....ennyire piti ez a város, hogy a lenyúlások is csak ilyen nevetséges összegekben menne? Amikor x miniszter focitársa havi 800 ezerért lehet kabinet főnök szerű valami sima érettségivel? Ennyire a békafeneke alatt lennénk?
Évike, ezekről mér nem tetszett minden hónapban a testületiken beszámolni? Én tudtam volna hozni homokot 480-ért is, okosban!!! Hol voltak ezek a beszerzések meghirdetve?
Minden amit leírtunk tény, a közérdekű adatként megkapott táblázatból kiemelt adatsor. Egy-két kivételtől eltekintve nem is nagyon fűztünk hozzá egetverő kommentárt, csak a száraz tényeket soroltuk. Mi a gondod ezzel? Akarsz róla beszélni? Arról nem tehetünk, hogy egy nagy csomó számla pont négyszázkilencvenezer plusz minusz pár százalék nagyságrendbe tehető, pontosabban erről nem mi tehetünk. De azért még érdekes információ lehet mindez a városi közvélemény számára, nem?
Mi a bánatért akarod bárkire is rásütni a rágalmazást?
Ki tudnád fejteni, hogy ebben a tényközlésben mi a rágalmazás?
Kedves -csj-
"Közel másfél millió forintért irtottak rágcsálókat a városban." Ez sem volt elég ahhoz, hogy a "Bástya" előtti büfé-kenyeres" placcon ne jelenjenek meg a patkányok ebédidőben!
"Közel 1,5 millió forintot hagytunk ott a Kossuth Lajos utcai "vasboltban" is, szintén szerszámokra. Ezzel szemben a Praktikerben mindössze 87 ezer forintot költöttünk:" Nézz utánna, mielőtt rágalmazol: a "vasboltosnak" mindig, minden "rendszerben" jó kapcsolata volt az önkormányzattal (nem egyes képviselőkről van szó!), az esztergomi Praktiker közel-távolban a legdrágább.
"A Széchenyi téri sorompót áprilisban majdnem 200 ezer forintért javították meg és 180 ezer forintért 20 darab távirányítót is vett a város."
Gondolom, azok kapták meg, akik napi szinten bejárnak a bíróság udvarára parkolni, hogy ne kelljen parkolójegyre költeniük.
"Pusztuló értékeink pusztulásának elrejtésére is valahogy kevéssel 500 ezer alatti összegeket sikerült elkölteni:" Hibának felróni, amit kötelező végrehajtani? Nem tudom...
"Egy leányvári cég szeptember 18-án 460 ezer forint + ÁFA-ért vágott ki és "mentett meg" platánfákat, legalábbis a számla erről szólt". Szerintem fogalmad sincs arról, mennyi ideig tart és mibe kerül egy veszélyes fa kivágatása szakemberrel! Egy 100 éves platánfát legallyazva egy "műszak alatt" jó, ha 100 ezerért kivágnak.
Röviden csak annyi: a jelenlegi polgármestert nem Tétényi Évának hívják! ...
Egyszer menni fog neked a bővebb kommunikáció is vagy csak ennyi lesz mindig, hogy ide böffentesz valamit azt csá?
-csj-:?
A gazdasági élet (ha nem a lenyúlás a cél) viszonylag egyszerűen működik:
Megrendelés, adott esetben előtte pályázat kiírás, teljesítés igazolás, számla befogadás, és a gazdasági folyamat utolsó momentuma normális esetben a számla kiegyenlítése. Nem normális esetben van még más is... Tétényi körül viszonylag kis létszámú csapat működött, így egyszerűen ellenőrizhető, hogy a megrendelőket és a teljesítésigazolásokat ki írta alá, a teljesítés értékarányos volt-e, stb. Csak egy példát kiragadva: ha a hír igaz, akkor nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a sorompó távirányítók esetében a túlszámlázás 100 % volt, a 20 db távirányító nem lehet több, mint 90.000 Ft.
A megrendelések és teljesítésigazolások aláíróit meg kell szólítani a gyanús esetekben, hogy legyen alkalmuk eloszlatni az esetleges alaptalan gyanúsításokat. Ezt a lehetőséget mindenki számára meg kell adni. Tétényinek is meg kellett volna vizsgálni az őrségváltáskor az ehhez hasonló eseteket és lehetőséget biztosítani az őt megelőző városvezetésnek, hogy megvédhesse a mundér becsületét. Ezt a lépést valahogy nem tette meg, pedig ebben nem akadályozhatta volna senki sem. Egyébként minden szavazója ezt (is) elvárta volna tőle, ez az igény egyértelműen tapintható volt az akkori helyzetben.
Azt hallani, hogy az új polgármester első intézkedéseinek egyike a hivatal őrszolgálatának leváltása volt. Hozott fegyveres őröket 24 órás őrzésre Budapestről. Vajon miért onnan? Lesz olyan idő, amikor esztergomi, vagy legalább járási cég kap ilyen megbízást, vagy ragaszkodunk Budapesthez? Szerintem ezt a tételt már most fel kell írni, 5 év múlva kezdődhet ezzel az elszámoltató sor.