Fűre lépni szabad - az esztergomi Futball Centrum pályaavatója
Sport
2014. okt. 27.

<p style="text-align: justify;"><strong>A nyáron átadott Futball Centrum új füves pályáján az első mérkőzésekre került sor. A csapataink éltek a nagyszerű lehetőséggel, és remek győzelmeket arattak a vendég BKV Előre csapataival szemben. Az U15 ellentmondást nem tűrő játékkal 11:1-es sikert ért el, míg az U 14-esek 4:2-re nyertek.</strong></p>

U15: Gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a csapatunk, és már a hatodik percben megindult a gólgyártás. Szebbnél szebb támadásokat vezetve a félidő felénél már három találatnál tartottunk. Ekkor egy kontratámadás végén a BKV Előre csapata megszerezte szépítő találatát. Ez azonban csak újabb lendületet adott játékosainknak, és az első negyven perc végén már 7: 1 volt az eredmény.

A második félidőben a biztos vezetés tudatában csapatunk nem állt vissza, sőt még újabb négy tetszetős találattal kialakította a 11:1-es végeredményt. A látottak alapján ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertek a fiúk, és ezzel is méltóan „felavatták” az új füves nagypályát.

 

U14: Rögtön a középkezdés után az első támadás végén megszereztük a vezetést, majd két perc múlva újra eredményesek voltunk. Az ellenfelünk azonban nem ijedt meg, és hamar egalizálta az eredményt. A félidő felénél azonban újra mi voltunk eredményesek, és így húsz perc alatt kialakult a 3:2-es félidei eredmény, mert több gól nem született ebben a periódusban.

A második játékrészben tartottuk az eredményt, és a lefújás előtt ezt még sikerült eggyel növelnünk is, így 4:2 sikerrel vonultak a srácok az öltözőbe.

 Forrás: fcesztergom.hu

(forrás)