"Csak egy ember lírai kitárulkozása. A szó művészete. Semmi több" - amatőr versmondók versenye a városi könyvtárban
Kultúra
2014. okt. 24.

<p style="text-align: justify;">50 év feletti amatőr versmondók versenyét rendezte meg a Helischer József Városi Könyvtár október 18-án, a 43. Megyei Könyvtári Hét és Országos Könyvtári Napok keretén belül. A rendezvényre immár 6. alkalommal került sor, a megmérettetésre 23 versenyző jelentkezett szerte az országból. </p>

Esztergomot Wernke Bernát költő képviselte, aki – versenyen kívül – saját versét adta elő. A zsűri elnöke Bács Ferenc, Jászai - díjas színművész, tagjai Durzák Anna tanár, előadóművész, és Pásztó András, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium tanára voltak. A megjelenteket a könyvtár igazgatója, Kovátsné Várady Eszter köszöntötte, aki a verssel, a lírai műfajjal kapcsolatban egyik kollégája gondolatait idézte: 

    „ Költészet? Vers? Líra? A versek szeretete nem laktat jól. Nem lesz olcsóbb a kenyér, a benzin, vagy kövérebb a bankszámlánk! Nem tud velük mit kezdeni a piacgazdaság. Nem tudomány, nem fegyver, nem törvény. Csak egy ember lírai kitárulkozása. A szó művészete. Semmi több. Illetve talán mégis. A vers a történelem folyamán olykor világokat változtatott meg. Gondoljunk csak a Marseillaise –re. Vagy Petőfi Nemzeti dalára. A vers legmélyebb emberségünk. Soha ne legyen olyan kor, amely csak az üzletet tartja szem előtt, csupán a haszon az egyetlen mozgatója!” 

A bevezetőt követően Szűcs Katalin könyvtáros ismertette a részletes programot, majd megkezdődött a versenyzők színre lépése. Minden induló három művet hozott magával, amelyek közül a zsűri a helyszínen választotta ki azt az egyet, amelyet a versenyzőnek be kellett mutatni a közönség előtt. Az előadott költemények a magyar költészet remekeit mutatták be, Petőfitől és Aranytól kezdve, József Attilán, Füst Milánon át, Nagy Lászlóig. 

 

A remek előadásokat követően a zsűri hosszas tanácskozásra vonult vissza. Az értékelést követően az alábbi sorrend született: 
A szavalóversenyt Szűcsné Barát Zsófia nyert Baranyi Ferenc: A nyolcadik ajtó c. versével, ugyanakkor fődíjat kapott Jobák Márta és Mosonyi György.  Második lett Ézsiás László, vak versmondó, aki Mezei András: Hagyd népedet c. művét adta elő. Harmadik helyen Vígh Judit Márta végzett: Kóka Rozália Gyűjtéséből származó moldvai csángó és bukovinai székely szerelmes versekkel.  A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat ajándékát Német Tamás Ferencné, Bohák Anikó és Bankó Róbert vehették át. 

 

A díjkiosztó végén a zsűri elnöke, Bács Ferenc Márai Sándor egyik naplójából olvasott fel egy részletet, ami igazi meglepetésnek számított, mivel a színművész eddig egyetlen ilyen versenyen sem vállalt fellépést. 

 

Forrás: esztergom.hu

(forrás)