Bánhidy László (4. vk) bemutatkozása
Közélet
2014. szept. 19.

<div>
<div>
<div>
<p>4. választókerület, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje.</p>
</div>
</div>
</div>

1. Miért abban a körzetben indul, hogyan kötődik hozzá?

Több mint 20 esztendeje lakom a körzetben, itt építkeztem, itt nőttek fel a gyermekeim.    Nagyon sok ismerősöm, barátom is itt lakik, így szinte minden ide köt.

 

2. Miért érzi, hogy Ön alkalmas a körzet képviseletére?

Mert maximálisan egyetértek a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének, Romanek Etelkának a programjával. Megítélésem szerint ez egy olyan program, mely biztosíték - közép és hosszú távon is – hogy Esztergomot, így ezt a választókörzetet is ismét fejlődő pályára állítsa.

 

3. Mik a körzete problémái? Milyen megoldási lehetőségeket lát?

Nyilván nagyon sok olyan problémát fel lehet sorolni, melyeket az itt élő emberek napi szinten látnak, megtapasztalnak. Két csoportot azonban kiemelnék. A rövid távú programok közül elsősorban az utak, a járdák rendbetételét, az itteni közlekedési rendszer újragondolását tartom fontosnak. Hosszabb távon pedig két olyan probléma megoldására kell törekednünk, amely meglátásom szerint országos támogatás nélkül nem valósíthatók meg: a Szenttamás-hegy statikai állapotának felmérése és biztosítása, valamint a Fürdő Szállónak és környezetének rendbetétele.

 

4. Miért érezte úgy, hogy be kell lépnie a helyi politikába? Miért pont azon az oldalon teszi ezt, ahol teszi - ha független, akkor melyik politikai oldal áll a legtávolabb Öntől)?

Egyrészt, mert egyetértek a Fidesz-KDNP politikájával. Másrészt, mert három hónap múlva nyugdíjas leszek, így több időm lesz a közéleti tevékenységre. Ebben egyébként a jelölés elfogadása utáni nagyon sok pozitív visszajelzés és felajánlott támogatás, segítség meg is erősített.

 

5. Mi Ön szerint a város legsürgősebben megoldandó és mi a legkönnyebben megoldható problémája?

A legfontosabbnak mindenképp a béke és a nyugalom helyreállítását gondolom! Gyűlölködésre és egymás elleni acsarkodásra nem lehet egy város jövőjét felépíteni. Legkönnyebbnek pedig egy szakmai összefogás létrehozását gondolom, melynek feladata a város problémáinak feltárása és az azokra adandó megoldások meghatározása lenne.

 

 Névjegy:

 

4. számú választókörzet – Várhegy, Libád, Víziváros, Szent Tamás, Hévíz, Örmény,  Prímás-sziget

Bánhidy László

Hosszú évtizedek óta élek Esztergomban, az egri és budapesti diákévek után itt kezdtem meg tanári pályafutásomat, a Dobó Katalin Gimnáziumot követően 1989-től a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban tanítok. Két fiam és öt unokám már Esztergomban született, és itt is élnek. A tanítás mellett az Esztergomi Művészetek Céhének elnökeként dolgoztam, művészeti vezetője voltam a nagy sikerű Goya, Chagall és Vincze 75 kiállításoknak. Folyamatosan vezetek csoportokat a történelmi Nagy-Magyarország különböző területére, több ezreknek sikerült bemutatnom a történelmi emlékhelyek és földrajzi érdekességek sokaságát. A 90-es években két cikluson keresztül már képviselhettem körzetemet önkormányzati képviselőként, most ismét szeretnék tevékenyen hozzájárulni a város és a körzet fejlődéséhez, történelmi értékeink megőrzéséhez.

tel.: (+36) 20/519-8649

mail: sbanhidy@citromail.hu

(forrás)