Idén is a múltba repítenek minket az Esztör Napok
Kultúra
2014. szept. 3.

<p style="text-align: justify;">Szeptember első hétvégéjén Esztergom népe felbolydul, hiszen a város közösségi terein középkori ruhába öltözött férfiak és nők fognak sétálni, esténként a könnyűzenei koncertekre igyekvők népesítik be utcáinkat, a gyerekeket számos érdekes feladat várja a különböző helyszíneken, szombaton délután az Esztergom étele főzőverseny résztvevői teszik próbára tudásukat.</p>

A Kis-Duna sétány és a Mindszenty tér környékén, az Erzsébet park egy részén az Ízek, Korok, Hangulatok Fesztivál várja a látogatókat.  A Várban és az Esztergomi Dzsámiban, valamint a Duna túlpartján Párkányban pedig a 3. Esztergomi Történelmi Napok eseményei kápráztatják majd el a történelem kedvelőit. Három napon keresztül a középkori Esztergom és környékének az egész országra kiható történelmi eseményeit elevenítjük fel történelmi színjáték keretében.

 

 A Magyar Királyság egyik nagy vesztesége volt, amikor Esztergom várát elfoglalták 1543-ban a törökök Szulejmán szultán vezérlete alatt, hiszen 140 évre a Török Hódoltság részévé vált a város és környéke. Esztergom mai arculatát a török korból származó épületek sora alakítja, immár történelmünk része a Hódoltság 140 éve. A kereszténység nagy győzelmei közé sorolhatóak azok a csaták, amelyek a XVII. században itt játszódtak le, így a híres Párkányi csata, valamint Esztergom visszavétele, s melyek során Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly herceg vezette a keresztény seregeket.

 

Ezeket a sorsdöntő eseményeket készül feleleveníteni az EszTör Napok valamennyi résztvevője. A hagyományőrző csapatok korhű ruhában és felszereléssel újra megvívják a szemeink előtt a nagy csatákat, betekintést nyerhetünk a korabeli tábori életbe, ünnepelhetjük a győzelmeket három napon át az eredeti helyszíneken.

 

Délutánonként a gyermekek számára kézműves foglalkozásokat tartanak múzeumpedagógusaink. Pénteken a csatára fel kell készülni, ezért várjuk a kicsiket és nagyokat sisak, pajzs és fegyverkészítésre. A lányokra szelídebb feladat vár, készíthetnek ékszert gyöngyökből, virágot és babát csuhéból, festhetnek török motívumokkal „porcelánt”. A török csapatok gyülekezőhelye a Dzsámiban lesz 14:30 órától. Ezen a napon 2014. szeptember 5-én 16 órakor lesz a Dzsámi Múzeumban a Várak című rajzpályázatunk ünnepélyes eredményhirdetése, valamint a gyerekek műveiből összeállított kiállítás megnyitója. A keresztény seregek toborzása a Vármúzeumban lesz.

 

 Pénteken délután 17:00 órakor a Várból indulnak a seregek és újonnan verbuvált kis katonáik, hogy megvívjanak a törökökkel, akik az Erzsébet parkban gyülekeznek. A Szelindek zenekar és a Rezeda zászlóforgatók, lovas vitézek vezetik a keresztényeket végig a Várból a Majer István út (11-es főút)- Pázmány Péter út- Mindszenty tér-Berényi Zsigmond utca útvonalon a Dzsámihoz, illetve az Erzsébet parkba. A délután további részében az Esztergom elfoglalását lehet megnézni történelmi színjáték keretében. A csata a törökök győzelmi mulatságával fog véget érni sötétedés után.

 

 

 

Nem kell félni, nem marad török kézen Esztergom! Szombaton Párkányban folytatódnak délelőtt az események. A Historama elnevezésű program a párkányi csata megelevenítése köré szerveződött. A Mária Valéria hídon ezért a vitézek a délelőtti órákban átvonulnak, hogy megvívhassák Esztergom visszavételéhez nélkülözhetetlen csatájukat. Szombaton délután a Várhegyen is lesznek összecsapások, de a végső csatát vasárnap délután fogják megvívni. A csaták közti szünetekben gyermek előadások, középkori ihletésű zenei produkciók várják az érdeklődőket.

 

/ Esztergomi Dzsámi/

(forrás)