Összesen nyolcszor lopott a két tolvaj
Bulvár
2014. aug. 6.

<p style="text-align: justify;">Hat bűncselekmény elkövetését ismerte be egy gyanúsított az esztergomi rendőröknek, aki ellen a büntetőeljárást lezárták és vádemelést javasoltak. Szintén vádemelést tettek az ellen a férfi ellen, akit a Tatabányai Törvényszék, az Esztergomi Járásbíróság és az Esztergomi Rendőrkapitányság is keresett már egy ideje.</p>

A gyanú szerint hat dömösi hétvégi házba tört be a 37 éves H. István 2013 szeptembere és 2014 januárja között. A dömösi férfit 2014. április 22-én fogták el és állították elő a rendőrök. H. István gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy az elmúlt hónapokban összesen hat hétvégi házba tört be, gyanúsítotti kihallgatását sorra mutatta és mondta el, hogy melyik ingatlannál mikor járt. Volt, ahonnan semmit sem vitt el, de olyan is akadt, ahonnan ruhaneműkkel, szerszámokkal, vasanyaggal, elektronikai cikkekkel távozott.

 

A gyanúsított bevallotta a rendőröknek, hogy a lopott holmi nagy részét eladta. A férfit lopás vétség, lopás bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az Esztergomi Rendőrkapitányság még aznap őrizetbe vette, a bíróság pedig 2014. április 24-én elrendelte H. István előzetes letartóztatását. A férfi ellen folytatott büntetőeljárást a rendőrség 2014. augusztus 1-jén lezárta és vádemelési javaslattal megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 

Szökésben lévő elitéltet fogtak

 

A Tatabányai Törvényszék, az Esztergomi Járásbíróság és az Esztergomi Rendőrkapitányság is kereste U. Jánost, akit még 2014. július 9-én délelőtt Tatabányán fogtak el a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. Egy garázssor mögött találtak rá a rendőrök egy fotel mögött megbújva. A nyomozók körbe vették, mert látták, hogy szemével a menekülés útját keresi.

 

 U. Jánosnak jogerős ítélete és folyamatban lévő büntetőeljárása is volt, ezért bujkált a hatóságok elő. A 29 éves férfinak már börtönben lett volna a helye, a bíróság korábban 7 év és 11 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, az Esztergomi Rendőrkapitányság pedig további három elkövetésével gyanusította. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint U. János 2013. augusztus 3-án Esztergomban a Palatinus tó partján eltulajdonította egy strandoló házaspár autókulcsát, majd a járműből a pénztárcákat. A bukszákban okmányok is voltak, melyet a gyanúsított postai úton visszaküldött a sértetteknek.  2013. augusztus 9-én U. János visszatért a tóhoz, majd eltulajdonította egy fürdőző hátizsákjait, bennük mobiltelefonnal, MP3 lejátszóval, a sértett okmányaival, és egyéb használati tárgyaival.

 

Másnap a sértett egy bokor alatt megtalálta iratait és ruháit, minden mást magával vitt a gyanúsított. A férfi utoljára 2013. augusztus 16-án járt a fürdőző helyen. Akkor egy személygépkocsi ablakát törte be. Az utastérből mobiltelefonokat, fényképezőgépet, zsebkést, napszemüveget és készpénzt tulajdonított el. Ellene két rendbeli lopás vétség, és egy rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság, melyet 2014. július 30-án vádemelési javaslattal küldött meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 

/KEMRFK/

(forrás)