Trianon most is él - kiállítás nyílt Esztergomban
Kultúra
2014. jún. 30.

<p style="text-align: justify;">Az első világháborút elindító szarajevói merénylet 100. évfordulóján rendezett Trianon-emlékkiállítást Esztergomban az alapítás előtt álló Ezredév Polgári Egyesület. A magyar-magyar kapcsolatokat erősíteni kívánó egyesület képviseletében Zoltai Dániel köszöntötte a pénteki kiállításmegnyitó közel 100 érdeklődőjét, valamint Csáky Pált, Lomnici Zoltánt és Varga Istvánt.</p>

Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, a határon túli magyarok jogvédelme során tapasztalja, hogy a békekötés után létrejött államalakulatok a mai napig folytatják 1920-ban elkezdett politikájukat, minden eszközzel egységes nemzetállamokat akarnak létrehozni és be akarják olvasztani a magyarságot.

 

Lomnici Zoltán kijelentette, a magyarságra kifejtett nyomás nem volt eredménytelen, mert Erdélyben és Szlovákiában összesen egymilliónál több magyart vesztettünk, akik a népszámláskor már nem vallották magyarnak magukat, a határon túli magyarság támogatásában ezért is nagy a mai politika szerepe.

 

 

Varga István úgy vélte, a külhoni magyarság megmaradásának záloga az autonómia és szerinte az európai unió vezetőinek felelősségét is felveti, hogy képtelenek megteremteni azoknak a magyaroknak az emberi jogait, akik soha nem hagyták el szülőföldjüket és 90 év elmúltával sem használhatják szabadon anyanyelvüket.

 

Csáky Pál a szlovákiai Magyar Közösség Pártja EP képviselője rámutatott, emlékezés üzenete, hogy soha nem szabad magunkat megadnunk, soha nem szabad olyan helyzetbe kerülnünk, hogy önmagunknak ártsunk.

 

A megemlékezés hangulatához R. Kárpáti Péter és Maronka Csilla színművészek verssel, az Áldás együttes zenés műsorral járult hozzá. A rendezvényt Gazda József könyvismertetője követte, mely „Harmadik ág” címmel mutatja be 54 ország magyarságát.

 

/Fotó: Nyári Andrea/

(forrás)