A Tivi Kft. 236 millió forintért áll el a követeléseitől
2014. jún. 23.

<p style="text-align: justify;">Perbeli egyezséget kötött az esztergomi önkormányzat és a volt közvilágítási szolgáltatója, a felszámolás alatt álló TIVI Kft., a társaság 236 millió forint megfizetése ellenében minden követeléséről lemond – közölte Tétényi Éva polgármester.</p>

Tétényi Éva (független) azt mondta, a per lezárása megegyezéssel az önkormányzat sikerét jelenti, mert korábban a cég a közvilágítási koncesszió végéig még kétmilliárd forintot követelt a várostól, illetve a korábban 21 millió forintos villanyszámla a TIVI szerződésének felmondásával 8 millió forintra csökkent.

 

A perbeli egyezségben a volt szolgáltató lemond a várossal szembeni összes tőke- és kamatköveteléséről, és az önkormányzat birtokába adja azokat a vagyontárgyakat, amelyek a futamidő végén a várost megilletnék, valamint visszavonja az önkormányzat ellen indított pereit - tette hozzá.

 

Miután az összeget szeptember 30-áig kifizetik és a peres eljárások megszűnnek, az önkormányzat közbeszerzést ír ki a közvilágítás ellátására. A szolgáltatást jelenleg egy hatósági engedéllyel rendelkező társaság biztosítja - közölte Tétényi Éva.

 

Az esztergomi képviselő-testület 2013 októberében hatalmazta fel a polgármestert a szolgáltatói szerződés felmondására, mert augusztusban a TIVI Kft. önkormányzati tartozás miatt a város egy részén megszüntette a közvilágítást. Mivel a lámpatestek egy része a társaság tulajdona volt, a kikapcsolást az izzók kiszerelésével oldották meg.

 

Intézkedéseit a társaság azzal indokolta, hogy 2013-ban az önkormányzat nem fizetett a szolgáltatásért. Az önkormányzat szerint viszont jogi vita tárgya volt, hogy kinek kell fizetni, mert a TIVI Kft.-nek korábban egy bank adott hitelt a világítás korszerűsítésére, majd a társaság fizetésképtelensége után eladta a tartozást egy követeléskezelő cégnek.

 

Az önkormányzat a szerződéstől elállást azzal is alátámasztotta, hogy a TIVI Kft. hitelezőiből alakult választmány nem járult hozzá a közvilágítás biztosításához a felszámolás alatt.