Hatósági vizsgálat indult a Vaszary Kolos Kórház ellen egy nő halála miatt
Bulvár
2014. jún. 2.

<p style="text-align: justify;">Hatósági vizsgálat folyik egy haláleset miatt az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban  -  adta közre az intézmény szombaton.</p>

Kanász Gábor főigazgató főorvos elmondta: egy asszony halála miatt, a férj feljelentése alapján indult a hatósági vizsgálat a kórház ellen.

 

Hangsúlyozta: a kórház tragikusnak tartja az édesanya halálát, és részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak.

 

A közleményben jelezték: a haláleset miatti vizsgálat során feltárt tények jelentős része nem egyezik meg a különböző hírportálokon megjelent információkkal.

 

Kanász Gábor adatvédelmi okból elzárkózott a részletek ismertetésétől.

 

Korábban a Bors arról számolt be, hogy a 46 éves H. Erika múlt szerdán került a kórház sürgősségi osztályára. Férje szerint az asszonyt az EKG- és laborvizsgálat után csaknem négy órán át várakoztatták, majd hazaküldték. Ezt követően, hajnalban H. Erika meghalt. A család az ügyben feljelentést tett.

 

A lapnak Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom megyei főkapitányság elmondta, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt folytatnak eljárást az ügyben.

 

A szóvivő azt is megerősítette, hogy több más, a kórház sürgősségi ellátásához kapcsolható haláleset ügyében is vizsgálatot folytatnak.

 

/MTI/

(forrás)