Két győzelem, két vereség
Sport
2014. máj. 13.

<p style="text-align: justify;">Május második hétvégéjén, szombaton a Fociklub Esztergom U14-es, és U15-ös csapata Sárisápon a Balassagyarmat csapatait fogadta. A Kisebb korosztályban ismét vereséget szenvedett a csapat, míg az idősebbek legyőzték a tabella második helyén állókat.</p>

 

Edzői nyilatkozat a mérkőzés után:

 

Szivák Krisztián: " Bár a múlt heti mérkőzéshez hasonlóan ismét vereséget szenvedtünk, hozzáállásban és küzdőszellemben nagyon változtattunk, és egy nyílt mérkőzést játszottunk. Amint a jegyzőkönyvből is kiolvasható nem bírtunk az ellenfél "akcelerált" csatárjával, aki meg is vert bennünket. Az első félidő nagy részében és a második félidő elején mezőnyfölényt sikerült kiharcolni, de a helyzetek értékesítésével ismét baj volt, és két előre vágott labdából kaptunk két gólt... Ami továbbra sem tetszik, hogy a játékosaink többsége nem hisz magában, és amit edzésen meg mernek csinálni, azt téthelyzetben nem! Ennek nem tudom az okát, de azon kell dolgoznunk, hogy ezen változtassunk, hisz nincs eredménykényszer rajtunk. Gratulálok az ellenfélnek az eredmény kissé túlzó, de el kell ismernünk, hogy nagyon jól gazdálkodtak az adódó lehetőségeikkel! "

 

Vasárnap délután pedig a felnőtt-, és az U19-es keret Oroszlányba utazott, a következő bajnoki mérkőzésének színhelyére. Az U19-es csapat egy igen fontos rangadót nyert meg az eddig a tabella élén álló gárdával szemben, így visszaállt a világ rendje, és az FC Esztergom csapata vezeti a bajnokságot.

 

A felnőttek az elmúlt hetek remek eredményei után, egy gyengébb második félidőnek köszönhetően nagyarányú vereséget szenvedtek.

 

Edzői nyilatkozat a mérkőzés után:

 

Szivák Krisztián: " Amit ma a CSAPAT taktikailag, küzdelemben és különösen az első félidőben játékban mutatott, az nagyon nagy büszkeséggel töltött el! Öröm volt nézni, ahogy egymást kisegítve, fegyelmezetten a helyzeteket kíméletlenül kihasználva játszottunk. Ennek a csapatnak van egy nagyon jó tulajdonsága, ezek a srácok, mindig akkor hozzák ki magukból a maximum teljesítményt, amikor igazán szükség van rá! Ez a győztes mentalitás. Négy forduló van hátra, ami nekünk négy bajnoki döntőnek felel meg. Ezért még sok feladatunk van, ha a célunkat el akarjuk érni! Gratulálok minden játékosoknak a mai teljesítményéhez! "

 

 

/FC Esztergom/

(forrás)