Félmillió forint a nyomravezetőnek
Bulvár
2014. máj. 7.

<p style="text-align: justify;">A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi eljárást folytat ismeretlen tettes ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint három ismeretlen személy 2011. február 7-én 18 óra 30 perc körüli időben egy Tokodaltárón egy családi ház udvarán rátámadt a sértettre, majd eltulajdonították értékeit.</p>

Az egyik elkövető körülbelül 170 centiméter magas, 80 kilogramm, köpcös testalkatú, 30 év körüli férfi. A bűncselekmény elkövetésekor nyugodtan, de határozatlanul beszélt. Fekete színű nadrágot, fekete színű dzsekit, fekete színű vastag kesztyűt viselt, melynek ujjain keresztben rózsaszín vagy piros színű csíkok voltak. Az elkövető fején fekete színű, kötött, vastag símaszkot viselt, ami a szem résznél, valamint a szájnál két különálló lyukban volt kivágva, amely feltételezhetően nem házi készítésű.

 

A másik két személy szintén fekete vagy sötét színű ruházatot viselt, valamint sötét színű sapkát vagy símaszkot. A két férfi körülbelül 170 centiméter magas, 20-30 év körüli.

 

 A bűncselekmény elkövetésekor az egyik férfi egy lőfegyvert tartott magánál. A kisméretű fegyver csöve és a szán fekete színű volt. A tettesek feltehetően egy 5-10 év körüli, fekete vagy sötét színű, Opel esetleg Ford típusú ötajtós személygépkocsival vagy egy fehér színű Mercedes Vitóval menekültek el a helyszínről.

 

 A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, illetve aki a bűncselekmény időpontjában a helyszínen tartózkodott, hívja a 34/517-777-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívók valamelyikén.

 

Komárom-Esztergom megye rendőrfőkapitánya 500.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés annak visszavonásáig érvényes, de legkésőbb 2026. február 7. napján hatályát veszti.

 

/KEMRFK/

(forrás)