Hulladékból építettek járműveket iskolások
Környezetünk
2014. ápr. 14.

<p style="text-align: justify;">Hulladékból készülő járművek építésére kérte egy pályázaton a megye általános és középiskolásait a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, az elkészült művekből hétfőn 32 alkotást mutattak be hétfőn.</p>

(A képen a Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola, Zrínyi Ilona Tagiskola kartonból készült távirányítós autója látható)

 

Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott elmondta, hogy az alkotások között vannak játékos szerkezetek, igényesen kidolgozott, szinte modellszerű járművek és működő gépek is. A járművek hajtására többen előfeszíthető gumit használtak, volt, aki napelemmel szerelte fel a pályamunkát és egy vízzel működő rakétát is beküldtek az iskolások.

 

A hulladékból épített jármű készítése egy szemléletformálási programsorozat része, amelynek keretében összesen 67 rendezvényt tartanak a megyében a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésformákat népszerűsítve 7500 óvódás és iskolás, valamint több száz felnőtt bevonásával.

 

A kormányhivatalban berendezett kiállításon a pályaműveken túl az építés folyamatáról készített fotók és a járművek leírása is megtekinthető. Az alkotások közönségdíjára április 27-ig lehet szavazni a Facebookon és a hivatal honlapján.

 

A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes kapja a verseny fődíját: egy nagy értékű utalványt, amely az intézmény virágosítására fordítható. A további helyezettek tanulmányi kirándulást, ajándékcsomagot nyernek.

 

/MTI/

(forrás)