Szertartások és programok lesznek országszerte virágvasárnap alkalmából
Egyház
2014. ápr. 11.

<p style="text-align: justify;">A húsvétot egy héttel megelőző virágvasárnap alkalmából országszerte szertartások lesznek, Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata.</p>

A székesfehérvári Szent Kristóf-plébániától a sóstói tanösvényen családok indulnak keresztútra virágvasárnap. A stációkat gyerekszereplők elevenítik meg, a családok pedig elmélkedéseket tartanak. A keresztúton részt vesz Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök is.

 

 A Pécsi Egyházmegye szervezésében idén is megrendezik a nagyszabású szabadtéri passiójátékot a Tettyén. A szereplők és a velük zarándoklók másfél óra alatt öt helyszínt járnak be Udvardy György pécsi megyés püspök részvételével.

 

Nyolcadik alkalommal mutatják be Gödöllő-Máriabesnyőn a Besnyői passió című előadást, amely Jézus utolsó 12 óráját mutatja be a Getszemáni kertben történő elfogásától a kereszthalálig. Az előadás szereplői a gödöllő-máriabesnyői egyházközség tagjai lesznek. Bátaszéken ugyancsak tartanak passiójátékot.

 

Virágvasárnap kezdődik a keresztény húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét. Az ünnep arra emlékeztet, hogy kereszthalála előtt Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálembe, hogy az ünnepi pászkavacsorát ott költse el tanítványaival. Az ujjongó nép pálmaágakkal integetett, innen a latin elnevezés: Dominica in palmis de passione Domini, azaz pálmavasárnap az Úr szenvedéséről.

 

Rómában a virágvasárnapi szertartások, köztük a hívek által hozott pálmaágak megáldásának szokása bizonyíthatóan a 8. század közepére nyúlik vissza. Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, s a vértanúkkal is összefüggésbe hozták. Azokban az országokban, ahol nincs pálma, barkát szentelnek meg a katolikus papok virágvasárnap.

(forrás)