A Fidesz újra 7 ezer felett - térképpel
Közélet
2014. ápr. 7.

<p style="text-align: justify;">Kiszemezgettük és összesítettük az egyes esztergomi szavazókörökben az egyes jelöltekre leadott szavazatokat.</p>

Egyelőre a 11-es szavazókör adatai még hiányoznak - amint elérhetővé válik az adatsor, frissítjük a számokat, de az már most látszik, hogy a Fidesz ismét több, mint 7 000 szavazatot kapott a városban. Bejött tehát  a Fidesz és Völner Pál elmúlt egy éves taktikája: az esztergomi választópolgárok hisznek a párt esztergomi szervezetének megújulásában és a 2010 őszén a helyi szervezet ellen szavazó közel 2 ezer Fidesz szimpatizánson felül is képes volt bővíteni a szavazótábort a városban a párt.

 

A mai nap legnagyobb esztergomi vesztese egyébként nem más, mint Meggyes Tamás, akinek napokon belül megszűnik a mentelmi joga az új parlament megalakulásával egyidőben, és így egy 2006 óta nyugvó büntetőügy is aktív bírósági szakaszba kerülhet.

 

Esztergomban közel teljes feldolgozottság mellett a Fidesz jelöltje a szavazatok 48,29%-át kapta, a második helyet a baloldali összefogás jelöltjeként dr. Vadai Ágnes 27,65%-kal szerezte meg. A Jobbik a városban 16,87%-ot kapott, az LMP pedig 4,81%-ot.

 

A körzet új országgyűlési képviselője közel 3 ezerrel több szavazatot kapott Esztergomban idén, mint Meggyes Tamás 2010 őszén a polgármesteri helyért vívott küzdelemben. Ha ilyen arányban járulnak ősszel is az urnák elé az esztergomiak, akkor ismét tiszta fideszes többség lesz az önkormányzatban, bár személyi átfedés a megújult vezetés ígérete alpján nem lesz a jelenlegi és a következő narancssárga jelöltek között.

 

Frissítés:

Bár még a 11-es körzet adatai nem elérhetők, felrajzoltuk a térképre a választás eredményeit. Mivel mindenhol a Fidesz nyert, egy egyszínű térkép pedig eléggé unalmas lenne, ezért a narancsszín árnyalatai aszerint változnak, hogy a többi pártra érkezett szavazatok milyen arányban vannak a Fideszre érkezettekkel szemben. Ahol erős a narancsszín, ott a többi párt nagyon gyengén szerepelt, ahol halvány a narancs, ott a többi pártra érkezett voks összességében utoléri a Völner Pálra leadottakat, vagy meg is haladja azok számát.

 


Esztergom 2014 nagyobb térképen való megjelenítése 

 

Jelölt

Szervezet Összesen 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.
Dr. Völner Pál FIDESZ-KDNP 7503 304 333 286 308 370 302 361 210 215 314  640 187 264 286 326 204 320 410 328 371 78 144 202 252 181 144 163
Pogány István ÖP 72 2 1 3 3 0 1 1 0 2 1  9 0 1 1 4 1 6 8 0 5 0 3 6 5 5 4 0
Dr. Nyirán Gergely Független 119 5 3 6 2 4 9 7. 2 3 4  20 1 4 4 3 3 4 9 4 5 1 3 5 4 7 1 3
Nunkovics Tibor JOBBIK 2658 84 77 60 100 95 96 77 51 40 80  260 65 67 95 101 55 165 155 71 94 47 113 142 110 157 105 96
Makai Balázs István KTI 27 0 0 1 0 3 0 2 3 1 1 0 0 0 3 0 1 2 0 2 0 1 2 2 1 0 1
Rajczy Péter Tamás JESZ 122 4 1 2 3 0 6 4 6 1 6  12 8 4 17 7 1 6 5 5 3 1 3 5 3 4 2 3
Prommer Mátyás Jenő LMP 801 17 42 29 34 42 25 44 39 26 28  117 22 24 14 18 24 36 42 44 36 2 15 24 20 15 11 11
Bartha Mihály Józsefné MSZDP 30 1 2 1 1 1 0 4 0 1 4  6 0 0 1 0 0 5 1 0 0 0 1 0 1 0 0 0
Balázs Mária Borbála MCP 16 2 0 1 0 0 0 0 0 0 1  0 0 0 1 1 0 2 2 0 0 1 1 0 1 3 0 0
Dr. Vadai Ágnes MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP 4283 117 154 146 159 262 209 250 111 93 206  354 78 121 141 186 103 186 232 145 142 22 67 193 193 178 134 101
(forrás)