Döntetlent és sérülést is hozott a Vitéz-meccs
Sport
2014. ápr. 1.

<p style="text-align: justify;">Nagy várakozás előzte meg a Vitézek legutóbbi mérkőzését, hiszen a magyar rögbis mezőny két legjobb csapata találkozott az év első extra liga találkozóján. A hazaiaknál 18-as számmal játéklehetőséget kapott az éppen 18 évét betöltő igen nagy tehetségű Róth Bence.</p>

Ideges játékkal teltek az első percek. A 10. perc meghozta a mérkőzés első célját, melyet a hazai védelem statisztálása mellett a Battaiak szereztek. A vendégcél után lábra kaptak a hazaiak és támadásaikat siker koronázta a 17-dik percben. A továbbiakban változatos játékot mutattak a küzdő felek, előbb újra a Batta szerzett vezetést, amit a Vitézek a 37. percben tudtak kiegyenlíteni, így 12:12-es állással tértek szünetre a csapatok.

 

A második játékrész azonnali Esztergomi vezetéssel indult. A szemfüles Bogdan céljával vezetést szerzett a hazai csapat. A vendégek a 10. percben vitt céljukkal egyenlítettek. A hátralevő idő meddő játékkal telt, így maradt a 19:19-es eredmény.

 

A mérkőzés folyamán csereként pályára lépett Rácz Bence is, aki szintén igen tehetséges fiatal játékos. A mérkőzés igazságos eredményt hozott.

 

Sajnos a második játékrészben pályára lépő Heckel Zoltán súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett.

A Vitézek legközelebb 5-én, szombaton Budapesten az Exiles otthonában szerepel bajnoki mérkőzésen.

 

A mérkőzés adatai:

 

Esztergomi Vitézek RAFC-Testakadémia Battai Bulldogok 19:19 (12)

 

Esztergom RCH pálya 300 néző. Vezette: Mátrai Norbert.

 

  1. Vitézek: Huszár, Varga, Hock, Koller, Jámbor, Berbesi, Borzas, Róth, Soós, Suiogan, Volentér, Köbl, Bogdan, Czakó, Iftode

 

Csere: Heckel, Rácz, Csákvári, Iván, Ardelán

Célok: Bogdan 10, Iftode 5, Soós 4.

Edző: Sölösi László

 

/Esztergomi Vitézek/

(forrás)