Megint nem került szavazásra a költségvetés
Közélet
2014. márc. 14.

<p style="text-align: justify;">Tétényi Éva a képviselő-testület csütörtök esti ülésén ismét visszavonta a költségvetési rendeletet, ugyanis a Fidesz-KDNP-frakció nem akarta engedélyezni, hogy a polgármester alkalmanként nettó 1 millió forintos keretösszegig maga dönthessen az önkormányzat pénzének felhasználásáról. A frakció azon módosító javaslatát, mely szerint a város vezetője nem alkalmanként, hanem évente rendelkezhet 1 millió forintig a költségvetési forrásokkal, Tétényi Éva nem fogadta el.</p>

Steindl Balázs frakcióvezető közleménye szerint a döntés következtében befagyasztják az Esztergomnak járó állami normatívát.

 

Az idei állami támogatás teljes összege még nem ismert, a városnak 2013-ban csak december 16-án lett érvényes költségvetése, akkor a májustól decemberi tartó időszakra visszamenőleg 615 millió forintot kaptak az államtól.

 

 A frakcióvezető tájékoztatása szerint az előző ülésen Tétényi Éva "ultimátumként jelentette be", hogy ha a képviselő-testület nem járul hozzá, hogy alkalmanként nettó 1 millió forintos keretösszegig maga dönthessen az önkormányzat pénzének felhasználásáról, megakadályozza a költségvetés elfogadását.

 

Miután ezt a Fidesz-KDNP-frakció nem támogatta, a polgármester akkor is az előterjesztés visszavonásával akadályozta meg, hogy szavazni lehessen a költségvetésről - idézte fel a frakcióvezető.

 

Tétényi Éva elmondta, az egymilliós keretösszegre napi városüzemeltetési feladatok miatt, a közmunkások foglakoztatása miatt van szükség, utólagos elszámolás mellett. Emlékeztetett arra: amíg nincs érvényes költségvetés, a korábbi év büdzséjének időarányos részével a polgármester gazdálkodhat, ahogy ez 2013-ban is történt.

 

Úgy fogalmazott: "Már csak öt- hat hónapot kell kihúzni, aztán felállhat egy normális testület egy normális polgármesterrel, aki lehetek én is, és rendeződhet a helyzet".

 

A polgármester elmondása szerint a csütörtöki ülésen elődje, Meggyes Tamás kijelentette, hogy a Fidesz-KDNP-frakció minden további nélkül megszavazhatná a tételenkénti egymilliós keretösszeget, mivel tavaly a városvezető térvényes költségvetés híján kilencmilliárd forinttal gazdálkodott önállóan.

 

/MTI/

(forrás)