A történelemben először Tétényi majdnem minden kívánsága teljesülhetett volna a városi költségvetéssel kapcsolatban. A Fidesz egyetlen kérés kivételével a polgármester minden álmát teljesítette. Azt hiszem a kompromisszum lényege valami ilyesmi lenne. Mindkét fél enged.
Már-már természetes módon Meggyes ismét Tétényi oldalára állt, hiszen egy ideje már közös ellenfél, a Fidesz ellen küzdenek. Tétényi eddig is csak a kormánypárttól volt független és a város sorsát mintegy háttérbe szorítva teljes energiáját a kormányváltást akarók szolgálatába állította.
Meggyes Fidesz iszonya viszont a mentelmi jogának elvesztésével kezdett kiteljesedni. Így a két egykori ellenség közt mára már egy olyan viszony alakult ki, amelybe már az is belefér, hogy egy-egy testületi után a hátsó bejáraton át távozva beszéli meg a két érintett a közös ügyeket.
"Mire kell az 1 millió a hivatalnak?" címmel próbálja Meggyes egykori házi újságjának egykori főszerkesztője magyarázni Tétényi követelését. "Képzeljük el, hogy az egyre jobban felgyülemlő illegális hulladékok eltakarításához és elszállításához szükséges konténerek, szemetes zsákok megrendelése bármi okból a bizottság döntésére várva nem végezhető el aznap." - ilyen és ehhez hasonló példákat kapunk, amely szép és jó is, leírva. Azonban csak egyet bizonyít: a város napról napra működik, hirtelen ötletektől vezérelve, nulla előre tervezéssel. Senki nem gondolja komolyan, hogy - a példánál maradva - az illegális hulladékok eltávolítása napi problémának minősül! Az ilyen indoklás szegénységi bizonyítvány, amelyet a városvezetés önmagáról állít ki. Egy város nem működhet ad hoc módszerekkel. Az csak a jelenlegi állapotokhoz hasonlatos káoszhoz vezet.
Az egészséges memóriával rendelkező polgárok talán emlékeznek arra is, hogy Meggyes egy a családból vett példával indokolta a város eladósítását. Tetszenek tudni, ha egy apa keres 100 ezer forintot, az anya meg 70-et, akkor bátran vállalhatnak egy havi 10.000 forintos törlesztést. Tudjuk mi lett belőle. Nos erre az analógiára felépítve kérdezi meg halkan a kabinetfőnök, "ha egy családban csak apa ismeri a bankkártya pin kódját, és messze az otthonától dolgozik, így nem minden este tud hazajárni, egy reggel pedig a nagyobbik gyermek szól anyának, hogy leszakadt az egyetlen cipőjének a talpa, akkor apa bizalmatlansága miatt menjen a gyerek mezítláb az iskolába?" - amint láthatjuk sem a kommunikáló személye sem a példák gyökerei nem változtak semmit. A cél a tudatlan tömeg megtévesztése. Egy darabig persze működik ez.
Mégis miért kell annyira Tétényinek az az 1 millió? Casus belli. Nem több, nem kevesebb. És mi a célja a háborúnak? A választ maga Tétényi adta meg. Ha nincs költségvetés, a polgármester egyszemélyben gazdálkodik. Ilyen egyszerű ez kérem szépen! Márpedig egy elkövetkezendő kampányban minden - közpénzből - megoldott feladatot így saját, személyes sikerként lehet kommunikálni. Hiszen a polgármester egyedül gazdálkodik.
Kedves bejo. Nem szándékozom Tétényit védeni, megvan róla a véleményem.
De úgy gondolom roszz helyre pocsékold az enerdiádat, amikor kritikáidat kizárólag vele szemben fogalmazod meg.
Gondolom teszed ezt jobbitó szándékkal, annak reményében, ha sikerül őt félreállitani, akkor Esztergom sorsa jobbra fordul. Pedig 25 év távlatából fel kéne már ismerni, hogy a politika nem tud és nem is akar az egyre sokasodó társadalmi problémákra megoldást találni, hiszen nem is ez a feladata.
Sajnos sikeresen elültették a köztudatba, hogy a jelenleg fennálló rendszer, amit a demokrácia jelmezébe bújtattak, a lehető legjobb és aki ezt megkérdőjelezi, az jobb ha megvizsgáltatja a fejét valamelyik orvossal.
Hogyan lehet egy rendszertől elvárni, hogy jól működjön, amikor azok a személyek, akikre legyen az önkormányzat, vagy a teljes Nemzet vagyonának kezelése van bizva, cselekedeteikért, döntéseikért semmi féle felelőséggel nem tartoznak a társadalom felé. Más szóval szabadon garázdálkodhatnak. Saját vagyonukkal való felelőség a MINIMUM kéne hogy legyen.
Hogyan lehet azt mondani történelmi alkotmányunkról, hogy avitt, elavult, ósdi, amikor több mint ezer évig megtartotta Nemzetünket hihetetlen pusztitó erőkkel szembenézve.
Ha képtelenek leszünk gyökeresen megváltoztatni a jelenleg fennálló rendszert, akkor minden kritika csak üres szájtépés marad. Végidőket élünk.
Orbán Viktor stadiont épit falujában a kertje végében Chauseszku módjára. (gondolom az ő stadionjának is előbb utóbb az lessz a sorsa, mint a suszterénak.)
Chernobyl és Fukushima után a legfontosabb ugye, hogy kibővitsük Paksot, eddig soha nem látott mértékű kölcsönökért. Mert akkor olcsóbb lessz a villany?
Kedves bejó hát mi legyen? Ki legyen? Maradjon a Fidesz? Vagy vegyük elő a régi csontvázakat a szekrényből? Vagy legyen valamelyik eddig soha nem hallott párt? akik csak helyet szeretnének a húsos fazék körül? Választék bőven van, lehet válogatni kedves fogyasztók.
"Már-már természetes módon Meggyes ismét Tétényi oldalára állt, hiszen egy ideje már közös ellenfél, a Fidesz ellen küzdenek"
Ügyes próbálkozás, a Fidesz tisztára mosdatására, csakhogy Meggyes Tamás bizony most is a Fidesz tagja, a Fidesz országgyűlési képviselője illetve a Fidesz városi képviselője.
Ezen titulusaiból nem került visszahívásra, tagsága nem lett felfüggesztve vagy törölve.
Tehát Meggyes nem a Fidesz ellen, hanem a Fidesz társaival, azaz azok új irányítójával Völner Pállal szemben küzd, a hatalomért a pozíciókért.
Meggyes és a helyi Fidesz frakció bizony nem a lakosság érdekeiért, nem az élhetőbb városért, hanem magáért, magukért és a saját érdekeikért küzdenek.
Ezt Meggyes ki is mondta, amikor megjövendölte a választások utáni helyzetet. Völner pedig ugyan szebb és barátságosabb maszkkal rendelkezik, de ne felejtsük eddig ugyan úgy megszavazta a város sújtó rendeleteket a parlamentben, és még Meggyes mentelmi jogának felfüggesztésénél is éppen nem volt a teremben...
A látványos hátralépés is elmaradt, bár most nagyon próbálják eljátszani, hogy Meggyes nem egyenlő a Fidesszel, de ezt is úgy teszik, mint a beígért nagy elszámoltatásokat. Tehát beszélnek róla, de tenni nem tesznek semmit.
Szebb jövőt Esztergom! Ideje végre felébredni