Esztergomban lép fel a Rómeó Vérzik
Kultúra
2014. márc. 5.

<p style="text-align: justify;">A Rómeó Vérzik somorjai magyar hard rock zenekar idén ünnepli fennállásának 18. születésnapját és leghíresebb albuma megjelenésének 10. évfordulóját. A Harmónia díjas és Aranylemezes banda jubileumi koncertsorozatot tart, melynek keretén belül március 7-én a Sportalsóban is fellép.</p>

A zenekar történelme:

 

A kultikus film címe ihlette meg Kovács Lászlót (Kova) – Koppány bátyját, valamikor 1995 nyarán. Hamar megszülettek az első dalok, és elindultak a próbák, akkor még öt taggal. A felvidéki közönség hamar megszerette, rendszeres fellépői voltak fesztiváloknak, és egyéb rendezvényeknek, kluboknak.

 

Az első album megjelenése után meghódítják Magyarország közönségét is. Megszervezték az 1. Rómeó Vérzik tábort, amely hamarosan hagyománnyá vált. Az igazi áttörést az Engedd belém c. albumuk hozta meg. Rendszeres fellépői lettek a magyarországi, szlovákiai, csehországi fesztiváloknak, rendezvényeknek. Angliába többször is visszahívták őket.

 

2012-ben elnyerték a felvidéki zenei HARMÓNIA díjat, a legjobb dal kategóriában Az évek folyamán többször jelölték a csapatot az Arany Nyíl zenei díjra a közönség szavazatai alapján, de a szerencse elkerülte őket.

 

Időközben turnéztak a Neck Sprain, a Pokolgép és a Depresszió zenekarral is

 

2005-ben jelent meg a zenekar első DVD-je 10 év ROCK N ROLL címmel, mely az Engedd belém lemezbemutató koncertjét, riportokat és interjúkat, valamint a zenekar addigi klipjeit tartalmazza. A MAHASZ slágerlistáján 5 héten keresztül a 3. helyen tartózkodott a DVD.

2013. augusztusában úgy döntöttek, hogy hármasban folytatják tovább.

 

(forrás)