A tetőn keresztül próbált betörni egy irodába
Bulvár
2014. márc. 5.

<p style="text-align: justify;">Egy dorogi irodába próbált meg betörni J. Zoltán 2014. február 9-én. A férfi már a ház tetőterében volt és az egyik lakás födémét feszegette, amikor a lakók megzavarták.</p>

Hallották, ahogy a férfi végigfutott a padláson és azonnal értesítették a rendőröket. Az egyenruhások a helyszínre érkezve a háztetőn megpillantották a tettest, aki a magasban ülve várta a járőröket. Elfogták és előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán J. Zoltán elmondta, hogy ismerte a ház tulajdonosait és azt állította, hogy nem állt szándékában bűncselekményt elkövetni. Mindössze egy helyet keresett magának, ahol aludni tudott volna. A padlásra a cserepek elhúzásával jutott be és állítása szerint aludt is ott pár órát. A rendőrök akkor fogták el, mikor távozni akart onnan.

 

Arra a férfi már nem tudott magyarázatot adni, miért bontotta meg a födémet és miért akart lejutni a házban lévő irodába. A 39 éves dorogi férfi ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntett kísérlete elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet bíróság elé állítási javaslattal 2014. március 3-án megküldött az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

 

/KEMRFK/

(forrás)