Lezajlott a XXVII. Pellinger Zoltán Emléktorna
Sport
2014. márc. 3.

<p style="text-align: justify;">A Pézsa Tibor Sportcsarnok legnagyobb hagyománnyal bíró rendezvénye a Pellinger torna. Pellinger Zoltán a hetvenes évek meghatározó játékosa volt a városban. 1983-ban 35 évesen súlyos betegségben ragadta el a halál.  Az utolsó éveiben már edzősködött a MIM vasas serdülőinél, ezért mindig ennek a korosztálynak rendezik meg az emléktornát. Így volt ez idén is.</p>

Négy csapat, körmérkőzéses rendszerben játszott, és küzdött a végső helyezésekért. A Lábatlan megvédte a tavalyi elsőségét és ügyesen játszva idén is megnyerte a kupát.

A díjátadáson jelen volt ifj. Pellinger Zoltán és a legendás Esztergom csapatából Pellinger Zoltán régi csapattársai, régi szurkolók, sőt egykori edzője, Osvald Béla is.

 

Osvald Zsolt főszervező méltatta Pellinger Zoltán életútját, kiemelve, hogy a Sportcsarnok munkatársai, a régi csapattársak, barátok nem engedik a feledés homályába veszni emlékét.

 

Pellinger Zoltán

(1948-1983)

 

1948. május 7. született Táton.

A futballt már gyermekkorától űzte, Táton, majd Tokodon.

Igazi előrelépést az Esztergom csapatába való igazolása jelentette.

18 éves volt, mikor Esztergomba került és gyakorlatilag élete végéig itt focizott és tevékenykedett, része volt az esztergomi futball fénykorának.

Beceneve „Zsuzsi” volt, így szólították a csapatban és sok szurkoló is így ismerte. Három gyermeke született.

Csapatával számos sikert ért el, ilyen volt az NBIII. bajnokság megnyerése -1974.-ben, vagy az NBII. -be való bekerülésük.

Halála előtt edzőként a serdülő csapattal foglalkozott és ért el sikereket.

Hosszan tartó betegség után 1983. július 14. hunyt el Esztergomban.

 

RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

 

  1. 1.      TÁT
  2. 2.      LÁBATLAN
  3. 3.      ESZTERGOM
  4. 4.      NYERGES

  

 

SORSOLÁS

2014. március 02. vasárnap

 

Időpont

Mérkőzés 2 x12’

Eredmény

08.30

LÁBATLAN – NYERGES

8 – 1

09.00

TÁT – ESZTERGOM

1 – 3

09.30

ESZTERGOM – LÁBATLAN

0 – 9

10.00

NYERGES – TÁT

2 – 6

10.30

TÁT – LÁBATLAN

0 – 6

11.00

NYERGES – ESZTERGOM

2 – 2

 

Eredményhirdetés 11.35

Étkezés (virsli) 11.40

 

végeredmény

 

                                               1.         LÁBATLAN                        

                                               2.         ESZTERGOM                      

                                               3.         TÁT                                       

                                               4.         NYERGES                           

 

KÜLÖNDÍJ

 

Legjobb játékos:                                 Sárközi Ferenc / LÁBATLAN /       

 

 /FC Esztergom/

(forrás)