27 új rendőrőrmester a megyében
Bulvár
2014. márc. 3.

<p style="text-align: justify;">A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és helyettesei fogadták azt a 27 rendőr őrmestert, akik 2014. március 3-tól a megye rendőrkapitányságain teljesítenek szolgálatot.</p>

Farkas Gábor r. ezredes, főkapitány köszöntő beszédének zárásaként fegyelmezett, eredményorientált, ugyanakkor empatikus szolgálatot határozott meg az újoncoknak. Arra utasította őket, hogy munkájuk során és szolgálaton kívül is segítsék az állampolgárokat. Intézkedéseik során törvényesen és szakszerűen járjanak el, valamint fordítsanak gondot a sértettek, áldozatok érdekeinek védelmére.

 

A fiatal tiszthelyettesek tájékoztatást kaptak a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságról, a helyi sajátosságokról, majd Csomán János r. főtörzszászlós, a főkapitányság lőkiképzőjénél próbálhatták ki fegyverüket. Felszerelésüket követően 11-en a Tatabányai Rendőrkapitányságra, hatan az Esztergomi Rendőrkapitányságra kerültek. Hárman a Tatai, hárman az Oroszlányi, ketten a Komáromi, egy a Kisbéri és egy a Dorogi Rendőrkapitányságon álltak szolgálatba.

 

/KEMRFK/

(forrás)