Meggyes Tamás meg sem mukkant
Közélet
2014. márc. 3.

<p style="text-align: justify;">AZ MTI készített egy listát, melyben rangsorolja az országgyűlési képviselőket aszerint, hogy a jelenlegi kormány regnálása során hányszor szólaltak fel a parlamentben. A négy év során legtöbbször (közel ezerszer) az LMP frakcióvezetője, Schiffer András szólalt fel, de van öt fideszes képviselő (köztük Meggyes Tamás), akik egyszer sem kértek szót 2010 és 2014 között.</p>

Schiffer András a február közepén befejeződött parlamenti ciklusban 959 alkalommal beszélt, ülésnaponként átlagosan majdnem háromszor. Őt Gaudi-Nagy Tamás követi 874 felszólalással, majd az MSZP-s Gúr Nándor 851-gyel, Fónagy János, a fejlesztési tárca fideszes államtitkára 753-mal és az LMP-s Vágó Gábor 733-mal.

 

Utánuk az MSZP-s Göndör István, a jobbikos Z. Kárpát Dániel, a szocialista Józsa István, a fideszes Kontrát Károly belügyi államtitkár és Lamperth Mónika MSZP-s képviselő következik. Rajtuk kívül még négyen, a KDNP-s Rétvári Bence, a közigazgatási minisztérium államtitkára és három jobbikos politikus, Szilágyi György, Novák Előd és Volner János jegyez ötszáznál több felszólalást.

 

A leghosszabban beszélők listáját is Schiffer András vezeti 72 és fél órával, míg a tavaszi választáson már nem induló Gaudi-Nagy Tamás szinte percre pontosan három napnyi időn át beszélt. Aktivitásuk kiemelkedő: a sorban harmadik Göndör István 46 órán át szónokolt. Negyven óránál többet beszélt Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes, a jobbikos Nyikos László, Z. Kárpát Dániel és Novák Előd, illetve Gúr Nándor MSZP-alelnök is.

   

Orbán Viktor miniszterelnök négy év alatt 259-szer emelkedett szólásra, és több mint 21 órát beszélt.

 

A miniszterek közül Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője szólt a legtöbbször, 256 alkalommal, összesen valamivel kevesebb mint nyolc órát. Semjén Zsolt KDNP-elnök és miniszterelnök-helyettes 21-szer kért szót, és másfél órán keresztül beszélt.

 

A kormánytagok közül a legkevesebbszer, 14-szer a képviselői mandátummal nem rendelkező Németh Lászlóné fejlesztési miniszter fejtette ki véleményét a plénum előtt. Az összes felszólalása 2012 tavaszára, a kinevezését követő első ülésszakra esett. Összesen 22 percet beszélt az Országgyűlésben, és minden esetben interpellációra vagy azonnali kérdésre válaszolt.

 

A frakcióvezetők között a felszólalások számát és hosszát tekintve is rekorder LMP-s Schiffer András mögött a Fidesz-frakciót 2012 júniusa óta irányító Rogán Antal a második 227 felszólalással. A kereszténydemokrata Harrach Péter 121-szer, Vona Gábor Jobbik-frakcióvezető 110-szer szólalt fel, Mesterházy Attila MSZP-elnök-frakcióvezető pedig 66-szor kért szót.

A ciklus első felében a Fidesz képviselőcsoportját, azóta a Miniszterelnökséget vezető Lázár János 103, míg az LMP frakcióját 2012-ben irányító (majd társaival Párbeszéd Magyarországért néven új pártot alapító) Jávor Benedek 221 alkalommal beszélt a törvényhozásban.

 

 Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke - aki 2011 őszén lépett ki az MSZP-ből, azóta független képviselő - 19-szer szólalt fel, és összesen másfél órát beszélt.

 

Öt képviselő nem szólalt fel az Országgyűlésben ebben a ciklusban, mindannyian fideszesek: Kubatov Gábor pártigazgató, Bíró Márk, a kormánypárt észak-magyarországi regionális igazgatója, Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármester, Molnár Ágnes soproni kórházigazgató, aki 2010 és 2012 között fejlesztési államtitkár volt, valamint Cserna Gábor dunaújvárosi polgármester.

 

Közülük a Fidesz-frakció közlekedési munkacsoportját vezető Bíró Márk az egyetlen, aki még sosem szólt hozzá a törvényhozási vitákhoz. Kubatov Gábor 2006 óta tartó parlamenti pályafutása során egyszer, 2007 áprilisában beszélt a plénum előtt, míg Cserna Gábor legutóbb 2004 őszén, de ő 2006 és 2011 között nem volt képviselő.

 

 Az említetteken kívül huszonöt fideszes képviselő van, aki tíznél kevesebbszer szólalt fel a négy év alatt.

 

/MTI/

 

(forrás)