A diplomákat megmentik, ugye?
Gazdaság
2014. febr. 11.

<p style="text-align: justify;">Az utóbbi két évtizedben mindig is komoly gond volt, hogy a leállamvizsgázó, az egyetemi képzést befejező diákok közül sokak nem vehették kézhez a végzettségüket bizonyító diplomájukat, mivel nem rendelkeznek minimum középszintű nyelvvizsgával egy idegen nyelvből. Utoljára két évvel ezelőtt próbálkozott a kormányzat, hogy valamilyen úton-módon megoldja ezt a helyzetet (bevezették az egyetemeken megtartható nyelvvizsgákat), idén tavasszal pedig újabb próbát tesznek: elindítják a Diplomamentő Programot.</p>

A program célja, hogy csökkentse a nyelvvizsga hiánya miatt ki nem osztott diplomák számát, mely figyelembe véve az alap, a mester, az osztatlan, az egyetemi, a főiskolai és a doktori képzéseket, majdnem eléri az ötvenezres szintet. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft (OFA) adatai szerint a diplomával rendelkező pályakezdők munkanélküliségi rátája 6 %-os, míg a diplomát át nem vevőké 26 %-os szinten áll. A programon államilag elismert, általános középfokú „C” típusú nyelvvizsgára készülhetnek fel azok, akik jelenleg B1-es szinten állnak angol, német vagy francia nyelvből (a B1-es szintnél egyszerű mondatokat kell tudni alkotni arról, hogy ki vagy, honnan jöttél, mit szeretsz csinálni szabadidődben, stb.) államvizsgájukat már teljesítették és nem állnak jelenleg hallgatói jogviszonyban (eredetileg lett volna egy 35 éves korhatár is, de az eltörlésre került).

 

A 120, 180 és 240 órás képzésekre márciustól lehet jelentkezni (a tanárokat február elejétől már toborozzák a nyelviskolák). A pályázó eldöntheti majd, hogy mely városban kívánja igénybe venni a képzést és előzetes ismeretei szerint milyen óraszámú tanfolyamon akar részt venni (minimum 6, de maximum 20 óra/hét mennyiségre lehet számítani). A képzések díját, a nyelvi szintfelmérések és a tananyagok költségét a Nemzeti Foglalkoztatási Alap állja, mely célra 3 milliárd forintot különítettek el. A tanfolyam végén kötelező nyelvvizsgát tenni, melyet sikertelenség esetén minimum kétszer kötelező megismételni (persze csak addig, amíg sikeres nem lesz). Ennek árát a tanulónak kell megfizetnie (kivéve a munkanélküli diákoknak, nekik az első próbálkozás ingyenes). Ha a pályázónak önhibáján kívül nem sikerül letennie a nyelvvizsgát 2015. augusztus 15-ig, akkor a képzési díj 50 %-át meg kell térítenie.

 

Helyzet a főiskolán

A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának esztergomi részén ( --> PPKE Vitéz János Kar --> Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola) a 2011-es év óta 546-an végeztek. Ebből 325-en vehették át a diplomájukat, 221-en nem. Ez a 2011-es előtti állapotokhoz képest nem mondható komoly változásnak, mivel akkor 254-en vehették át a diplomájukat és 117-en nem. Amíg az Esztergomban végzettek közül 58 százaléknak nincs nyelvvizsgája, addig a piliscsabai diákok közül csak 9,8 százaléknak nincs (ez az eredmény valószínűleg az idegen nyelvű képzéseknek köszönhető, melyek sikeres elvégzése esetén automatikusan jár a nyelvvizsga), a budapesti Pázmányon pedig a végzősök 45 %-a nem veheti át a diplomáját. Utóbbi érték kissé torzít, mivel a fővárosi karon csak mesterképzés folyik, így az oda járóknak egy nyelvvizsgája természetesen már van, „csupán” a mester diplomához szükséges másodikat nem tudták még megszerezni.

 

Tanulhatunk Esztergomban is

Bár a hivatalos kiírás szerint országos szinten leginkább a megyeszékhelyeken lehet majd ingyenes tanfolyamokra járni, jó hír, hogy Esztergomban mindkét helyi nyelviskola részt kíván venni a programban.

 

A tervek szerint az Akadémia Nyelviskola (alias Mária Valéria) mindenképpen részt szeretne venni a programban, ezért pályázatot adnak be, ami jelenleg az előkészítő szakaszban van. Ha sikeres lesz a pályázatuk, akkor Esztergomban, Tatabányán, Veszprémben és Székesfehérváron fognak angol tanfolyamot indítani 12-14 fős csoportokban. A képzést 240 órásra tervezik, heti 10 órában, és figyelembe veszik majd, hogy a jelentkezők nagy hányada valószínűleg munka mellett végzi majd a tanfolyamot, így eszerint lesznek az órák időpontjai kialakítva. A tanfolyam végén pedig ECL B2-es nyelvvizsgát tehetnek majd a résztvevők.

 

Az esztergomi Katedra nyelviskola is részt vesz a diplomamentésben 6-12 fős, angol és német nyelvű tanfolyamok indításával, melyeket heti 3x2, 2x3, és 5x4 órában terveznek megtartani. Természetesen a Katedra is figyelembe veszi majd a munka mellett tanulók időbeosztási ígényeit.

 

A cikk elkészítésében nagy segítségemre volt a PPKE BTK Esztergom munkatársai, az Akadémia és a Katedra nyelviskolák munkatársai. Hatalmas köszönet a segítségükért!

 

Forrásanyag: http://www.ofa.hu/

-mTz-

(forrás)