A média lehet a szeretet és a hit közvetítője Székely János szerint
Egyház
2014. jan. 28.

<p style="text-align: justify;">A média lehet a szeretet és a hit közvetítője, a katolikus értelmiségnek pedig nagy küldetése, hogy korrekt módon informáljon - mondta Székely János esztergom-budapesti segédpüspök az újságírókért mondott szentmisén hétfőn a budapesti Egyetemi templomban.</p>

Székely János az újságírók védőszentje, Szalézi Szent Ferenc genfi püspök ünnepéhez kapcsolódóan tartott szertartáson hangsúlyozta: a katolikus értelmiségnek meg kell próbálnia tanítani akár arról is, hogy a gazdasági élet nehézségei miből fakadnak, és hogyan lehet igazságos társadalmat felépíteni, miközben rá kell mutatni az okokra, célokra.

 

A segédpüspök úgy fogalmazott: "döbbenetesen nagy a média hatása, (...) és talán valami mást kellene tennie, mint amit jelenleg tesz". Szentbeszédében emlékeztetett Ferenc pápának a békéért tett felhívására akkor, "amikor Szíriában háborúhoz közeli helyzet volt".

 

Székely János kiemelte: a média összeköt, "olyan tér, ahol egymással beszélünk" és "jó esetben közvetít fölfelé is".

 

Felidézte a Bibliából azt, amikor Jézus gyógyításával kapcsolatban a farizeusok azt találták ki, hogy ez azért történhetett, mert "lepaktált a gonosz lelkek fejedelmével, Belzebubbal". Mint mondta, ehhez hasonló történik gyakran a médiában is, "a nyilvánvaló igazság pedig nehezen jut érvényre, (...) könnyű mindent besározni, sokkal nehezebb felragyogtatni az igazat".

 

Az igazi újságíró mindenekelőtt igazságot, szépet, igazat akar mondani, "így akarja elűzni a sötétséget" - tette hozzá.

 

    A Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nevében Székely János adta át a szentmise után a Központi Papnevelő Intézet dísztermében. A jelölések alapján a püspökök testülete ebben az évben K. Debreceni Mihálynak, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kárpátaljai tudósítójának adományozta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat.

 

Mohos Gábor, az MKPK titkára az ünnepségen arról szólt, hogy ebben a világban meg kell próbálni felmutatni minél többet mindabból a szépségből, amit Isten az embereknek szán. Ezt nem könnyű megtenni, de ez a nehézség nem új dolog, nem a mai világ sajátossága, Pál apostol idejében is hasonló volt a helyzet, "Isten kegyelme mégis velünk van" - mondta.

 

A laudáció szerint K. Debreceni Mihály Ungváron született. Már egyetemi évei alatt tudósította a Duna Televíziót és a Magyar Televíziót, a közszolgálati csatornák számára azóta a kijevi, a bukaresti, a Rio de Janeiró-i és Sao Paoló-i, valamint a nyugati emigrációban élő magyarokról is készített filmet. 2013-ban kétszer is forgatott a Vatikánban: először a pápaválasztás előtt, majd egy cigány zarándokcsoporttal novemberben. A tavalyi brazíliai Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról is tudósított.

 

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül az MKPK 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért, a nem egyházi sajtóban.

 

/MTI/

/Fotó: Magyar Kurír/

(forrás)