Cseh Tamás szellemi örökségét gondozó archívum nyílt
Kultúra
2014. jan. 22.

<p style="text-align: justify;">A Magyar Nemzeti Levéltár Úri utcai épületében, az egykori Majláth-palotában látogatható mától a Cseh Tamás Archívum, amelynek feladata a művész személyes gyűjteményének és szellemi hagyatékának megőrzése, feldolgozása és közzététele. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 85 millió forintos támogatásával létrejött gyűjteményt Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg Cseh Tamás születésének 71. évfordulóján, 2014. január 22-én. </p>

Halász János megnyitó beszédében kiemelte: Cseh Tamás és Bereményi Géza tudta, hogy amiről nem lehet beszélni, arról énekelni kell. Így került szóba az 1945-ös Széna tér, az 1974-es „átkozott év”, vagy 1980-ban az a kérdés, hogy „száz év múlva ki tud majd itt magyarul.”

 

Az archívum létrehozását a Cseh Tamás Archívum Alapítvány kezdeményezte azzal a céllal, hogy gondozza a zenész művészi hagyatékát, folytassa az Országos Széchényi Könyvtár gyűjtését, gyarapítsa és rendszerezze a hozzá kapcsolódó hang- és képanyagot.

 

Esztergomhoz és Doroghoz is köthető Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész 2009. augusztus 7-én hunyt el Budapesten. 1970 óta írt dalokat szövegíró alkotótársával, Bereményi Gézával. Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2001-ben pedig a Kossuth-díjat.  2013. szeptembertől emlékét bronzszobor őrzi a Gellért téren.

 

/Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság/

/Foto: http://www.cseh-tamas.hu – Koncz Zsuzsa/

(forrás)