Vasárnap tartják a VI. Suzuki Kupát
Sport
2014. jan. 16.

<p style="text-align: justify;">Január 19-én, vasárnap kerül megrendezésre a VI. Suzuki Futsal Cup, az U-15 Nemzetközi Utánpótlás torna a Pézsa Tibor Sportcsarnokban.</p>

A hatodik Suzuki téli teremtornát az Esztergomi Futball Club szervezi a Magyar Suzuki Zrt. támogatásával.  A rendezvényen tíz csapat vesz részt, amelyet a szervezők sorsolással két csoportba osztottak be .

 

Idén a tavalyi kupagyőztes és egyben házigazda FC Esztergom mellett a Puskás Akadémia, a Vasas Akadémia, az MTK Hungária FC, az Újpest FC, a Dunaújváros, a Lábatlan, a Komarno, a Duslo Sala és a Zeliezovce csapatai versenyeznek a díszes serlegért. Kiemelt volt csapatunk a kupagyőzelem miatt és a mezőnyből első helyre rangsorolt Vasas Akadémia korosztályos csapata, aki vezeti az első osztályt. A többi csapatot pedig a szervezők kisorsolták a fent említett két együttes neve mellé.

 

Az "A" csoportban az FC Esztergom mellé a Puskás Akadémia, Dunaújváros PASE, Duslo Sala és a Zeliezovce került.  A "B" csoportban pedig három budapesti klub, sorrendben a Vasas Akadémia, az MTK és az Újpest, valamint a Lábatlan és a szlovákiai Komarno csapata szerepel majd.

 

A torna U15-ös korosztályra van kiírva, ezúttal az 1999-es és fiatalabb születésű labdarúgók mutathatják meg a Városi Sportcsarnokban a tudásukat.

 

/esztergom.hu/

(forrás)