Siket és nagyothalló híveknek misézett Erdő Péter
Egyház
2013. dec. 27.

<p style="text-align: justify;">Karácsony másnapján a siket és nagyothalló híveknek misézett Erdő Péter. Az esztergomi érsek Isten áldását kérte a hívekre. A Deák téri evangélikus templomban pedig a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke tartott istentiszteletet. Gáncs Péter azt kérte a hívektől, hogy az ünnepek után se feledkezzenek meg Jézus Krisztusról és az ő tanításairól.</p>

Karácsony másnapján, siket és nagyothalló hívek, valamint családtagjaik töltötték meg a padsorokat a Piarista rend Kalazanci Szent József kápolnájában. A hallássérültek első szentmiséjét negyven évvel ezelőtt Vilma nővér szervezte meg, aki siket családba született.

„Akkor körülbelül huszonöten voltak, de sírt a pap is, sírtak a hívek is a nagy örömtől, hogy végre tudják, miről van szó” – emlékezett vissza Szilágyi M. Vilma iskolanővér a csütörtöki Híradóban.

Az istentiszteletet Erdő Péter bíboros mutatta be, melyet jelnyelven tolmácsoltak az egybegyűlteknek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a szentmisén Isten áldását kérte a hívekre. „Világítsa meg életünket, áldjon meg mindnyájunkat, tegye sugárzóvá, tanulságtevővé, boldoggá az életünket. Ámen” – hangzott Erdő Péter szájából.

Az istentisztelet a hagyományos úrvacsora-osztással ért véget.

A Deák téri evangélikus templomban zsoltárral kezdődött az istentisztelet. A szertartáson Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Jézus életéről és a feltétel nélküli szeretet fontosságáról beszélt.

„Mi a szeretet? Amikor nem valamit adunk a másiknak, nem feleslegből adok valamit, meg nem is arról van szó, hogy valami drága ajándékkal meglepem a másikat az ünnephez, hanem mindent neki adok” – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Az evangélikus püspök arra kérte híveit, hogy az ünnepek után se feledkezzenek meg Jézus Krisztusról és az ő tanításairól.

/hirado.hu/

(forrás)