Rátámadt az asszonyra - gyorsan elfogták
Bulvár
2013. dec. 12.

<p style="text-align: justify;">A helyi rendőrök a bűncselekmény elkövetése után 13 órán belül elfogták azt az 56 éves férfit, aki 2013. december 10-én Esztergomban az utcán bántalmazott egy asszonyt és elvette tőle a táskáját. </p>

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Cs. László 19 óra körüli időben támadt rá a sértettre, majd megpróbálta kitépni a táskát a földön fekvő sértett kezéből. Miután ez nem sikerült neki, az asszonynál lévő, élelmiszerekkel teli szatyrot vette el tőle, majd elmenekült a helyszínről. Az esztergomi nyomozók forró nyomon indultak a tettes felkutatására. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a rendőrök rövid időn belül azonosították a férfit, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. Cs. Lászlót 13 óra múlva, 2013. december 11-én Dorogon elfogták a rendőrök és előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra.

 

Az 56 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán részben elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy ugyanabban az üzletben vásárolt, mint a sértett. Fizetés után követte és megvárta, míg egy másik üzletben is végzett. Azt is kivárta, hogy a nő pénzt vegyen ki a banki automatából, majd erőszakkal elvette értékeit. Cs. Lászlót az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

/KEMRFK/

(forrás)