Összecsaptak a kisiskolások
Sport
2013. dec. 3.

<p style="text-align: justify;">Hat csapat nevezett be, és mérte össze erejét teltház mellett a Pézsa Tibor Sportcsarnokban megrendezett V. Tarnóczi Kupán.</p>

Hat csapat nevezett be a 8 – 9 éves gyerekeknek kiírt rendezvényre. Teltház volt a Csarnokban, hisz szinte minden gyerekkel volt szülő, nagyszülő, akik végig biztosították a remek hangulatot, szurkolást.  A selejtezők során két csapat meggyőző és jó teljesítményt nyújtott. A Győrújfalu és a Párkány gárdája utcahosszal nyerte meg a csoportját és jutottak be a keresztbejátszásba, ahol szintén jó teljesítmény után jutottak a döntőbe. A döntő végeredményét szinte lehetetlen volt megjósolni előre, hiszen közel azonos játékerőt képviselt a két csapat. A mérkőzés a várt színvonalat és izgalmat hozta és végül a Győrújfalu sikerét. A Párkány csapatának sincs miért szomorkodnia a 2. hely miatt, hiszen nagyon jó csapatuk van. Esztergom méltán vehette át a III. helyért járó kupát, hiszen bőven megérdemelték azt.

 

A díjak átadásában Osvald Zsolt főszervezőnek segített a jó egészségnek örvendő Tarnóczi Imre, valamint egykori csapattársa, Osvald Béla is.

 

 

/FC Esztergom/

(forrás)