Német művészek a Kaleidoszkóp Házban
Kultúra
2013. nov. 29.

<p>A Kaleidoszkóp Házban ismét egy külföldi baráti kapcsolatot elősegítő kiállítást tekinthettek meg a látogatók "Pengföld küldöttei" címmel.</p>

A festőkből, fotóművészekből, szobrászból, zeneszerzőből, irodalmárból álló hét fős csapat a mainzi Penglandből érkezett Esztergomba, ezzel is elősegítve a magyarországi-német kulturális kapcsolat megerősítését. Az alkotók elmondása szerint a művek nem tematikus módon kerültek kiállításra; ennek előnye, hogy így minden művész az általa kedvesnek tartott alkotását mutathatta be, nem kellett tartania magát egy előírt koncepciónak. Ennek eredményeképpen egy eklektikus, de felettébb sokszínű és szórakoztató kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

 

A klasszikus anyagok mellett megfigyelhető volt az efemer anyagok felhasználása is. Ez Oliver Kelm munkásságában is megjelent. Poliészter terítőin olykor abszurd, állatias figurák jelentek meg, erotizáló képein az Új Vadak (Neue Wilde) és Sigmar Polke, német festősztár hatása volt megfigyelhető. Suhajda A. Zoltán gumiabroncs szobrai az olasz neorealizmust juttathatták eszünkbe, akár egy balesetet szenvedett César installáció, amelyeket Zoltán különböző fehér fényű lámpákkal manipulált. Thomas Reinmann és Thomas Richartz különböző méretei ellenére köthetőek az új absztakt tendenciájuk, míg egyikük a komorabb, kristályosabb, intrvortáltabb irányba forduló munkáit állította ki, másik nagy méreteivel széles formáival pollocki alapokra helyezve újabb formákkal uralta a teret. Kincsem Erika fotói az elvonult, csendes világban mozgó, mondatni nőies fekete-fehér minimalista fotóit vonultatta fel, a vidéki élet felületeit struktúráit véve alapul. 

 

 A kiállítás alatt Wanqian Lin taiwani zeneszerző művét hallhatták a megtekintők, melynek érdekessége, hogy a mű a festmények készítése közben felvett hangfelvételek rögzítése után készült, az ehhez használt eszközök és anyagok jellegzetes hangjának felhasználásával. Ez nagyon emlékeztetett egy zen szertartáshoz, ahogy a különböző dinamikájú foltok festése közben, a keleti tusfestő mester meditál.

 

Kapcsolódó program volt Matthias Boosch lettországi történeteiből készült írásainak felolvasóestje. A kiállítás előzménye a Kaleidoszkóp Ház bemutatkozó kiállítása volt Kiterunner címmel Mainzban, ahol az elmúlt évek kiállítói közül papíralapú munkákat állítottak ki. A megnyitón Sasha (Frankfurt am Main) játszott, aki Enikő Manz (Heidelberg), a Ház egykori rezidens képzőművésze meghívására működött közre.

 

A kiállítók névsora:

Oliver Kelm, Kincsem Erika, Thomas Reimann, Thomas Richartz, Suhajda A. Zoltán, Lin Wanqian, Matthias Wilm

 

/Kaleidoszkóp Ház/

(forrás)