Megnyílt az Esztergomi Művészek Céhe évzáró kiállítása
Kultúra
2013. nov. 23.

<p style="text-align: justify;">November 22-én, pénteken tartották a Duna Múzeum Európai Közép Galériája idei utolsó kiállításának megnyitóját. Sok éve hagyomány már, hogy az Esztergomi Művészek Céhe ekkor mutatja be éves beszámolótárlatát, amelyen kiállításra kerülnek a tagok e szezon során készült alkotásai.</p>

A mostani kiállítás több szempontból is emlékezetes, ugyanis a Galéria első termét a Céh egyik alapító tagja és vezetője, az idén elhunyt Andráskó István munkásságának szentelték. A középső teremben az idei tárlatra beadott szemlézett tárgyakat szemlélhetik meg az érdeklődők, a hátsó teremben pedig Szabó Judit restaurátorművésznek, a Céh idén jubiláló tagjának, a Duna Múzeum munkatársának művei vannak kiállítva.

 

  

 

"Az esztergomi művészeti kulturális életben maradtak biztos pontok, vissza-visszatérő események, melyek szabadok és függetlenek mindattól, ami egyébként a városban történik. Ha a közéletünkre gondolunk, akkor bosszankodunk, értetlenkedünk, szomorkodunk. Azt hiszem, hogy majd a jövő évi tárlat megnyitója talán a remény légkörében szólalhatunk meg. Ott még messze nem tartunk, most még a várakozás állapotában vagyunk, és van időnk merengeni a múltunkon, jelenünkön” -  mondta Kontsek Ildikó művészettörténész, a múzeum igazgatója az ünnepélyes megnyitón.

 

„A kiállításon színvonalas, érett művészek alkotásait élvezhetjük. Nem sírnak, nem szitkozódnak, hanem szívükből erőt merítve dolgoznak” – fűzte még hozzá.”

 

 

 A kiállításmegnyitón készült többi felvétel ide kattintva nézhető meg.

 

-mTz-

(forrás)