2017-ben kezdhetik építeni az M0-ás új szakaszát
Gazdaság
2013. nov. 21.

<p style="text-align: justify;">Elkészült az M0-ás körgyűrű 10-es és 11-es főút közti szakaszának kijelöléséről szóló kormányrendelet tervezete. Az új útszakasszal az ország egyik legjobban igénybevételnek kitett gyorsforgalmi útja terhelését kívánják majd csökkenteni.</p>

A 10-es főút bekapcsolásával a körgyűrű gyorsforgalmi úttal kötne össze a fővárosba vezető minden főutat. A fejlesztéssel Óbuda és lényegében a teljes budai oldal mentesülne a fővárost az Almásfüzitő - Esztergom - Dorog - Pilisvörösvár vonalról érő jelentős forgalomterhelés alól.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a körgyűrű északnyugati folytatását Budakalász, Üröm, Pilisborosjenő, Solymár és Budapest közigazgatási területein haladva javasolja megépíteni.

 

A közlemény szerint a nyomvonalat a rendelet elfogadása után a helyi önkormányzat köteles települési rendezési tervében feltüntetni, és nem dönthet beépítésre szánt területté nyilvánításról. A tervezet a kijelölt területek beazonosíthatóságát a gyorsforgalmi út tengelye pontjainak EOV és GPS koordináták szerinti megadásával és egy részletes térképmelléklet közzétételével segíti.

 

Az NFM közölte: a szakasz elkészültének egyik akadálya a megfelelő nyomvonal kijelölése volt, a jogerős környezetvédelmi engedély szerint a mintegy 8 kilométeres autóút több mint fele a felszín alatt vezetne. Így megoldható, hogy a beruházás ne érintsen lakott területeket, ne igényeljen a természeti kincsek állapotát és a kilátást rontó felszíni műtárgyakat, és ne zárja el a fővárost a Pilisből érkező friss levegőtől a légszennyezettség növekedését okozva. A szükségszerű megoldás miatt a beruházás megvalósítása akár százmilliárd forintos nagyságrendű költséggel is járhat.

 

Az új útszakasz tervei legkorábban 2015 őszére készülhetnek el, és 2016 tavaszán adhatják meg a jogerős építési engedélyt rá. A kivitelező kiválasztása és a szükséges pénz biztosítása után a tényleges építkezés valamikor 2017 és 2020 között valósulhat csak meg.

 

Az építkezésről további információk olvashatóak a Népszabadság mai számában és a lap hivatalos oldalán.

/MTI - NOL/

(forrás)