Idős hölgyektől loptak a fiatalok
Bulvár
2013. nov. 8.

<p>Összesen 4 fiatal került gyorsított eljárásban a bíróság elé az utóbbi napokban azért, mert öreg hölgyektől tulajdonítottak el értékeket, kikapva azok kezéből a táskáikat.</p>

Gyorsított eljárásban, az elfogását követő 72 órán belül bíróság elé állította a rendőrség azt a férfit, aki 2013. november 5-én Esztergomban eltulajdonította egy idős asszony értékeit. A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozója fogta el, aki épp szolgálati helyére tartott. Esztergomban várta a fővárosba tartó busz indulását, mikor meghallotta egy idős hölgy segélykiáltását. Tekintetével az asszonyt kereste, ekkor látta meg a fiatal férfit, aki egy szatyorral a kezében futásnak eredt. A rendőr felismerte a táskát, a néni ugyanis azt megelőzően előtte sétált el azzal. A szabadidős rendőr üldözőbe vette a tolvajt, miközben többször is megállásra szólította fel őt. A nyomozó utolérte a 19 éves férfit és elfogta. Előállításában az esztergomi kollégák segítségét kérte. A férfi a helyszínen elismerte, hogy a szatyrot egy idős asszony kezéből tépte ki. Ellene – őrizetbe vétele mellett – tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott szabálysértési eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság. A rendőrség a férfit 2013. november 8-án gyorsított eljárásban bíróság elé állította.

 

Ugyancsak gyorsított eljárásban állt bíróság elé az a három fiatalkorú fiú, akik 2013. november 7-én rántották ki a szatyrot egy idős asszony kezéből. Az esetet többen is látták, de a fiatalok gyorsak voltak és elszaladtak. A sértett és a szemtanúk részletes személyleírást adtak az elkövetőkről a helyszínre érkező egyenruhásoknak, akik azonnal a három tolvaj keresésére indultak. Az irányt egy szabadidejét töltő rendőr adta meg kollégái számára, aki futballozás közben látta, amint a három fiú keresztül futott a dorogi focipályán. A főtörzsőrmester felismerte őket és ő is a menekülő tolvajok után szaladt. A szabadidős rendőrhöz szolgálatban lévő egyenruhások csatlakoztak és együtt a Zsigmondy lakótelepnél elfogták a három tolvajt. A 14, 15 és 16 éves fiatalembereket a rendőrök előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol ellenük – őrizetbe vételük mellett – tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szabálysértési eljárást indított a rendőrség és a három fiatalkorút 2013. november 8-án bíróság elé állította.

/KEMRFK/

(forrás)