Dorogi birkózó bravúr
Sport
2013. nov. 8.

<p style="text-align: justify;">Sporttörténelmet írtak a dorogi birkózók azzal, hogy a felnőtt birkózó NB I-es csapatbajnokságon éremig küzdötték magukat. </p>

A dorogi birkózás nagy hagyományokkal rendelkezik, de azt a bravúrt, amit csütörtökön végrehajtott a csapat, azt az elmúlt 99 évben, a dorogi birkózás fennállása óta csak most sikerült elérni. Dorog Város Sportcsarnoka adott otthont a második fordulónak, ahol az előző hét visszavágóját rendezték meg. Az ellenfél újra a Kecskemét és a tavalyi bajnok a VASAS csapata volt. A sportcsarnokban egy tűt alig lehetett leejteni, olyan sokan voltak, hogy buzdítsák a dorogi nehézatlétákat. Eljöttek az Esztergom, Nagysáp, Tokod, Tát, Csolnok ifjú birkózói és szüleik, hogy szurkolásukkal támogassák a csapatot.

 

Dorog város színeibe, piros-fekete-arany öltöztették a rendezők a sportcsarnokot, de mégsem ékszerdoboznak tűnt, hanem inkább dorogi katlannak a szurkolók, a nézők és a hangulatteremtők közreműködésével. Ennek megfelelően felfokozott volt a hangulat és a hálás közönség szi1krázó és izgalmas mérkőzéseket láthatott. A verseny színvonalának megfelelően, a helyszínen tekintette meg a Magyar Birkózó Szövetség igazgatója, Világ- és Európa-bajnok Gáspár Tamás, Maróthy István szakmai alelnök, Struhács György kötöttfogású szövetségi kapitány, és nem utolsó sorban Dr. Tittmann János Dorog Város polgármestere.

 

Hét súlycsoportban néztek farkasszemet egymással a dorogi "varázsszőnyegen" az ellenfelek. Dorog megverte a Kecskemét csapatát 19:8 arányban, majd a VASAS ellen alulmaradt 16:12-re, de mivel 17:13 arányban múlt héten a Dorog volt jobb, így döntetlen alakult ki a két csapat között. A VASAS-nak is és a Dorognak is 4-4 pontja lett a csoportban, a tecnikai pontok is döntetlenre végződtek 29:29-re, majd a tusgyőzelmek aránya is 1:1 lett. Végül a technikai tusgyőzelmekben (7 pont különbségű győzelem) múlta felül a Dorog a VASAS-t. Ezzel csoportgyőztesként a Dorog bejutott az első három legjobb közé, a VASAS csoport másodikként a 4. 5. 6. helyért küzd tovább, míg a Kecskemét csoport harmadikként a 7. 8. hely megszerzésével a NB I-ben maradásért küzd tovább.

 

Az éremért való küzdelem két fordulóból áll, melynek első felvonását remek rendezésnek köszönhetően Dorog városa kapta meg, így a Dorogi Sportcsarnokban november 14-én csütörtökön 17 órától 20 óráig ismét hazai közönség előtt léphetnek Dorog fekete gyémántjai szőnyegre és nézhetnek szembe Csepel és az FTC legjobbjaival.

 

 /Dorogi Nehézatlétikai Club/

(forrás)